Az én drága testvérem díjat kapott! - Sánta Laci blogbejegyzése

Tudtad, hogy van egy testvérem? Igen, van egy TESTVÉREM. Ez már önmagában is nagy dolog, mert számomra ez nem csak egy egyszerű szó, hanem felelősség, az egyik legszentebb kötelék. Úgy érzem, mi igazán jó testvérek, barátok vagyunk. Nem értünk egyet mindenben, de a fontos dolgokat feltétlenül megosztjuk egymással és meghallgatjuk egymás véleményét. Ha jobbnak gondoljuk a másik meglátásait a sajátunknál, megfogadjuk, és aszerint cselekszünk. De miért is írom ezt le? Azért, mert az én drága kistestvérem Junior Prima díjat kapott!

És a díjat kapja...

Gergő, az én kistestvérem (aki sokkal jóképűbb, szebb szemű és persze jóval magasabb) néptáncművész. Néptáncos. Népitáncos. Szóval abból él, hogy táncol és nép(i)táncot oktat. (Sosem tudom, hogy kell-e oda az a fránya “i” betű!) A Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész és koreográfos által vezetett Magyar Nemzeti Táncegyüttes (volt Honvéd Táncszínház) egyik szólistája, a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes művészeti vezetője.

Nem is tudom, mit írhatnék. Annyira boldog vagyok. És állati büszke! De az érzéseimet megoszthatom!

Egész nap, de különösen délután nagyon feszült voltam. Szerettem volna időben odaérni a díjátadóra, hogy jól nézzek ki, hogy ne hozzak szégyent az öcsémre. Kicsit hamarabb is, mint kellett volna, elmentem fürdeni és észrevettem, hogy valami bajom van. Rájöttem, hogy stresszben vagyok az esti muri miatt. Nem tudom miért, de izgultam az öcsémért, Gergőért. Persze, ezzel a bennem levő izgalommal maximum azt értem el, hogy Juliskával talán kicsit türelmetlenebb voltam. De tusolás közben rájöttem, hogy ez hülyeség. Hát én most minek izgulok? Mivel is tudnám ezt a mai estét, de leginkább Gergőt szolgálni? Azzal, ha időben ott vagyok, ha támogatom, hisz ő jobban izgul, mint én, ha egyszerűen csak ott állok mellette. Fizikailag és persze mentálisan is. És csodák csodájára lekerült a vállamról egy fölösleges teher.

Sokkal jókedvűbb lettem. Gyorsan letusoltam, körbecsókoltam gyönyörű Juliskám, kocsiba pattantunk és már úton is voltunk. Először Gergőékhez mentünk, ott fölkaptuk a szüleimet, akik már vártak minket, és már robogtunk is tovább a helyszínre. Mondanom se kell, hogy ez a különleges esemény egy Andrássy úti kis díszteremben volt, így parkolóhelyet találni nem volt épp egyszerű. De negyedórás, (talán még annyi sem volt) keringőzés után találtam egy szűk helyet. A lényeg, hogy időben voltunk.

Magát a Prima Primissima díjat senkinek nem kell bemutatnom. A honlapon ezt írják a Junior Prima díjról: “A szárnyaikat bontogató fiatal tehetségek felemelése éppen olyan fontos küldetés a Prima Primissima számára, mint az értékes életművek elismerése. A Junior Prima díj a jövő meghatározó személyiségeinek szeretne jelentős ösztönzést adni.”

Persze több kategória van, a testvérem ezen belül a Magyar Népművészet és Közművelődés kategória egyik díjazottja lett.