Színházi lamúr avagy eljegyzés Sánta Laci módra
Véletlen? Egy fenét! Egyszerűen így akarták az égiek. Nem írtam túl sokat arról, hogy milyen volt az eljegyzésem, vagyis nem az enyém, hanem a Juliska lánykérése, de lehet, hogy már hallottad, olvastad. A lényeg, hogy megkértem Juliska kezét.
Hogy is csináljam?
Elég régóta tervezgettem, de nem tudtam pontosan, hogyan is legyen a dolog. Azt szerettem volna, hogy örök emlék, kiemelkedő, varázslatos pillanat legyen az életünkben. Gondolkodtam, hogy milyen legyen. Különleges, mégis egyszerű.
Egy alkalommal a színházban, mikor persze Juliska nem volt ott, felhoztam a témát, hogy vajon milyen lehet a “tökéletes” lánykérés. Beszélgettünk, videókat néztünk a YouTube-on, röhögtünk és közben egyre inkább kikristályosodott a dolog. Egyetlen személyt avattam be a tervembe, egy kedves barátomat és kolléganőmet, Simon Boglárkát (ő a partnerem a Mamma Miában, a darab egyik főszereplője, Sophie). Elmondtam neki, hogy van egy ilyen tervem, de nem tudom pontosan hogyan fogjak hozzá és addig addig beszélgettünk, míg végül megvilágosodtam.
Mamma Mia!
Már nem is emlékszem, hogy én vagy ő dobta be a témát, ami elültette a bogarat a fülemben, de asszem' úgy illik, ha ezt a babért átadom neki. Tehát Boglár javasolta, hogy mi lenne, ha a színpadon kérném meg a kezét…És mi sem lenne alkalmasabb helyszín egy Mamma Mia! előadásnál?! Hiszen az egész darab egy esküvő körül forog, a mindenit! És akkor beindult a fantáziám. A Mamma Mia már csak azért is fantasztikus ötlet, mert ennek a darabnak a próbáin ismerkedtem meg a szerelmemmel. Tehát minden szempontból központi helyet foglalt el ez a darab a mi kis életünkben.
Az előadásban szerepel egy esküvői kép, ahol tulajdonképpen majdnem elveszem a menyasszonyomat, csak aztán…de nem lövöm le a poént, ha esetleg nem láttad még a darabot. A lényeg, az első ötletem az volt, hogy az esküvő jeleneten belül legyen a lánykérés. Aztán persze rájöttem, hogy annyira megbontaná az előadás egészét, hogy nehéz lenne folytatni…
Fotó: Pődör Mátyás
Oldalak
Hirdetés
