"Keressük az új játszóhelyeket" - Interjú Litkai Gergellyel

A Dumaszínház közönségének már nem újdonság, hogy a hagyományos stand-up estek mellett humorban bővelkedő színházi előadások is színesítik a kínálatot. November elején a Best of Mind Fesztivál keretében tekinthették meg a nézők az eddig már nagy sikerrel bemutatott előadásokat, és ízelítőt kaptak az új színházi évad kínálatából is. A fesztivál sikeréről és a további tervekről Litkai Gergelyt kérdeztük.

Lezajlott a Best of Mind Fesztivál, milyen sikerrel?

Majdnem minden előadásunk teltházas volt, az És a függöny felhördül című előadásunkat, ahol színészek vallanak egymásról és a pályáról humorosan, át kellett tenni a nagyterembe a jelentős érdeklődés miatt. Fontos célunk volt ezzel, hogy az emberek fejében helyre rakjuk ezeket az előadásokat, mivel sokan nem kötik össze, hogy ezek egy projektnek a részei, a Dumaszínháznak a kabaré műfaját megújítani kívánó törekvéseinek az eredményei.

Ebben az évadban is lesznek a Dumaszínháznak humorban gazdag színházi produkciói, immár a Füge nélkül, saját gyártásban. Mi indokolta a döntést? Milyen néven, milyen struktúrában fut tovább a vállalkozás?

A Fügével továbbra is együtt dolgozunk, de annyira sok produkciónk jött létre, hogy a Jurányi Inkubátorház keretei között már nem fértek el, egyszerű helyhiány miatt. A projekt neve DEKK lett, ami bármilyen rövidítéssel működik, például Dumaszínház Egyetemes Kabaré Klubja, Dumaszínház Engesztelhetetlen Kulturális Köre és így tovább.

Lapozz, az interjú a következő oldalon folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...
Fashion&Beauty
Áprilisban debütál a Daalarna új kollekciója, amely olyan menyasszonyoknak készült, akik egy igazán egyedi és szemkápráztató ruhában szeretnék kimondani a boldogító igent.
Lifestyle
A Vízöntő élete rövidesen jóra fordul. Napi horoszkóp!