A kezdő és a profi - Páros interjú Ráskó Eszterrel és Csenki Attilával
A mentor és a felfedezett, a kezdő és a profi. Na de mi a közös bennük? Hogy kezdődik el egy stand-upos karrier és mire kell ügyelni, hogy jól folytatódjon?
Honnan származik a színpad iránti vonzalmatok?
Ráskó Eszter: A klasszikus értelemben vett vonzalmam a színpad iránt igazából még mindig nem alakult ki. Nem az exhibicionizmus visz fel a színpadra, sokkal inkább az adrenalin iránti vágy. Ha az ember a színpadon van, erőfeszítésekbe kerül, hogy igazán elbűvölje a közönséget, ez a fajta erőfeszítés pedig enélkül hiányozna a hétköznapjaimból.
Csenki Attila: Némi színpadi tapasztalatom már a stand-up előtt is volt. Gimnáziumban színjátszókörös voltam, és műsort is vezettem vagy háromszor ugyanebben az időszakban. A stand-uppal azért kezdtem kacérkodni, mert tele voltam mondanivalóval, és nem volt kinek elmondanom. Először a rádióhoz akartam beküldeni az ötleteimet, amit szerencsére nem tettem meg. Aztán egyszer csak megláttam, hogy a Godot-ban humoristák lépnek fel, ami nagyon megtetszett, és úgy éreztem, ide szeretnék tartozni!
Eszter, a sokféle adrenalinos tevékenység közül miért pont a stand-upot választottad?
R.E.: Nem vagyok egy sportos alkat, úgyhogy az extrém sportok kiestek. A humor volt az a műfaj, amiről feltételeztem, hogy akár sikereket is érhetek el benne, szemben például az ejtőernyőzéssel.
Attila, te már évek óta főállású stand-upos vagy. Mivel foglalkoztál, mielőtt végleg a pályára léptél volna?
Cs.A.: Volt egy kis külföldi kitérőm, elsősorban nyelvet tanulni mentem Londonba, de sok apróbb munkám is volt közben. Mikor hazajöttem, egy műkincskereskedő-árverezőházban, a Polgár Galériában dolgoztam, mint kommunikációs igazgatóhelyettes. Mikor beléptem a céghez, megkérdezték tőlem, hogy mi szeretnék lenni: marketingmenedzser vagy kommunikációs igazgatóhelyettes, és mivel a másodikban benne volt az igazgató kifejezés, azt választottam. Ez a munka nagyon tetszett, ott szerettem meg a képzőművészetet és kötöttem szorosabb ismeretséget a festményekkel, mégis váltottam. Ezután egy külkereskedelmi cégnél dolgoztam, ahol különböző fogászati eszközökkel kereskedtünk, és több ezer fogorvost láttunk el. Már két éve jártam munka mellett stand-upolni, amikor megszületett a lányom, és úgy döntöttem, hogy a gyereknevelést, a stand-upot és a polgári munkát nem tudom egyszerre jól csinálni, úgyhogy a stand-up és a gyereknevelés maradt. Ez 2007-ben történt.
.jpg "\"A stand-up és a gyereknevelés maradt\"")
Meséljetek kicsit az első próbálkozásaitokról!
R.E.: Szeretem sokkolni az embereket. Sosem azért beszélek, hogy csak járjon a szám, nincs bennem efféle folyamatos közléskényszer. Ha viszont leül a társalgás, imádom valamilyen sokkoló beszólással kilendíteni a szituációt a gödörből. Az első komolyabb próbálkozásokra is rányomta ez a fajta huncutság a bélyegét: sosem voltam az a szüleim előtt a garázsban poénokat próbálgató típus. Átgondoltam mik azok a sztorik, amiket jól elő tudok adni és esélyt látok rá, hogy mások viccesnek tartsák őket, majd jelentkeztem a Fiatal Félőrültek Fesztiváljára. Csak a barátnőmnek engedtem meg, hogy elkísérjen, úgyhogy nagy szurkolótáborom sem volt. Ennek ellenére meglepően jól sikerült, és ez egy máig tartó hatalmas élmény számomra. Aztán inkább a diplomázással, a magánéletemmel és az egzisztenciaépítéssel voltam elfoglalva. Őszintén szólva kicsit féltem is attól, hogy a kettőt együtt nem lehet – pszichológusként hitelesnek lenni és közben nyilvánosan komédiázni. Így egy időre háttérbe szorultak ezek a fajta kamikáze akciók. Aztán ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább úgy éreztem, hogy nagy hibát követtem el azzal, hogy veszni hagytam ezt a vonalat, úgyhogy nemrég beneveztem a Magyarország, Szereplek!-re is, ami újra elindított a pályán. Most úgy érzem, a helyemen vagyok és azt csinálom, amit csinálnom kell.
Cs.A.: Most lesz tizenkét éve, hogy először álltam színpadon. Visszaemlékezve, nagyon izgalmas volt az első próbálkozásom. Akkor még kezdőként is viszonylag sokat, 15-20 percet kaptunk a színpadon, és rettentően jó érzés volt látni, hogy a közönség jól szórakozik, arról nem is beszélve, hogy például Kőhalmi Zoltán is ott ült az első sorban, aki szintén nevetett. Ez nagyon sok erőt adott. A második esténk viszont még ennél is jobban sikerült, csodálatos közönséget fogtunk ki. Ezek a kezdeti sikerélmények nagyban befolyásolták, hogy végül ezen a pályán maradtam.
Eszter, mennyire tudsz a szakmádból vagy a tanulmányaidból meríteni?
R.E.: Munka- és szervezetpszichológusként és szexuálpszichológusként jöttem ki az iskolából, jelenleg pedig HR Manager vagyok egy szoftverfejlesztő cégnél. Mindegyik igen téma gazdag forrás. A három témakör erősen összeforrt a személyiségemmel, világéletemben összefüggéskereső voltam, és a stand-up is az összefüggésekre alapozó műfaj a számomra. Nagyon jól tudok meríteni a különböző munkáim során a többiből. Stand-uposként jól jönnek a pszichológiai skillek, de pszichológus HR-esként sem ártanak a stand-uposok. Ha emberekkel dolgozol együtt, az végtelen sztoriforrást jelent a színpadon.
Lapozz, az interjú a következő oldalon folytatódik!
Oldalak
Hirdetés
