„Megfeszített erővel dolgozom azon rengeteget, hogy spontán és laza legyek” – Interjú Tóth Eduval

Április 5-én debütál Tóth Edu új önálló estje, a Nem kell annyira akarni! És hogy mi is az, amit nem kell annyira akarni, sok más érdekesség mellett kiderül az interjúból.

Miről szól az új ested, és honnan ered a címe?

Az új önállóm gerincét az elmúlt 33 esztendőm ama feloldhatatlan ellentéte adja, miszerint minél görcsösebben szerettem volna elérni valamit, annál kevesebb sikerélményem volt benne. Nyolc éven keresztül voltam igazolt labdarúgó, majd akkor kezdtem el igazán jól játszani, miután abbahagytam, a csajozás is akkor ment igazán, amikor már nem az volt a legfontosabb, hogy meghódítsak egy nőt, valamint Londonban is akkor neveztek ki egy étterem vezetőjének, amikorra már véglegesen kiábrándultam a vendéglátásból. Az új estem ezt a témát járja körbe, a történeteim, megfigyeléseim erre a kontrasztra épülnek. Pont most olvastam újra J.D. Salingertől a Seymourt, ahol a báty figyelmezteti így az író öccsét: „Nem kell annyira akarni!” Ez a mondat gyakran cseng a fülemben a fellépéseim során, ahol – bár bármit megadnék azért, hogy a nézők kacagjanak – akkor érem el ezt a bizonyos általam várt födémleszakadást, ha elengedem magam. Az eddigi legnagyobb színpadi sikereimet akkor értem el, amikor nem érdekelt annak a következménye, hogy mi van akkor, ha megbukom. Tehát tulajdonképpen megfeszített erővel dolgozom azon rengeteget, hogy spontán és laza legyek.

Van valami jól bevált trükköd az izgulás és a lámpaláz ellen?

Mindig nyugtatgatom és szuggerálom magam, hogy nem a világ vége, ha valami nem sikerül. Jártam beszédtanárnál is, aki különböző tanácsokat adott, például a levegővételek kapcsán. Azt a trükköt is megosztotta velem, hogy hasznos tud lenni, ha a fellépés előtt alfahímként viselkedik az ember, felvesz különböző olyan férfias pózokat, melyek magabiztossá teszik majd a színpadon. Én persze elfelejtettem, mik voltak ezek a pózok. A szereplések előtt többnyire próbálok nem elájulni, és ez még kevés, hogy alfahím legyél. Valami dereng, hogy pökhendin kell ülni egy széken, meg ilyesmi, de fellépés előtt én inkább általában bezöldült fejjel mászkálok fel-alá.

Lapozz, az interjú még folytatódik!