Odacsukott babakocsi, tuskó utasok - Kalandok a BKV-n anyaként
Mozgalmas kis hetünk volt, talán az eddigi legeseménydúsabb, amelynek minden pillanatát élveztük. Majdnem. A buszos kalandunkat ugyanis szívesen kihagytuk volna utasostól, buszos bácsistól…
Odacsukta Lölőt babakocsistól egy ideges buszos bácsi. Amikor mesélték az anyukák, milyen otrombák tudnak lenni az emberek a kismamákkal vagy gyermekes anyukákkal, nem hittem el. Persze általánosítani nem lehet, de az elmúlt néhány hónap szembesített ezzel-azzal.
Maradt a tömegközlekedés
Ahogy én sem, más sem tudhatta, hogy az aznapi lesz az utolsó terhességi vizsgálat. A nyolcadik hónaptól kezdve nemigen ültem az autós sofőrülésre, mert a nagy hasamtól hátra sem bírtam már fordulni, és a kormány is olyan közelségbe került, amit már nem tudtam kezelni. Elfoglaltam tehát a jobb egyest, ha pedig a férjem dolgozott, az ügyeim intézéséhez a tömegközlekedést választottam. Így volt ez azon a bizonyos „utolsó” napon is, amiről egyébként már korábban is írtam. Meglehetősen könnyed voltam és légies (na, persze). Ha befeküdtem volna egy óriáslabdákkal teli medencébe, simán rámarkoltak volna a gyerekek a hasamra, akkora volt. Tehát nem lehetett nem észrevenni, hogy ott bizony nem jóllakottságról van szó, hanem egy babáról. A következők történtek…
Utas 1: „Én vagyok a gyorsabb”
A kedvencem a buszra iszkoló fajta. Áll a megállóban, és amikor meglátja a közeledő közlekedő dobozt (a messzeségben még tényleg csak doboznak látszik), már szemmel felméri, hova kell helyezkednie, hogy csak egyet kelljen felfelé lépnie. (Vicces, amikor elszámítja magát.) Tök mindegy, hogy te éppen ott állsz, ő akkor is kitúr még a megállóból is, ha a helyén törleszkedsz. Na, most. Egy ilyennel pont találkoztam, amikor a kis három kilómmal a hasamban vártam a kórház felé haladó buszra. Háromból ketten nem bírták kivárni, hogy sorban felszálljon mindenki. A harmadik?
Oldalak
