Hami, fürcsi, dádá, tátá, anuta - Miért lesz a felnőtt hirtelen pösze egy kisbaba közelében?
A minap éppen azt elemezgettem, vajon mi értelme van annak, ha egy kisgyereknek azt mondják, „hami” vagy „megyünk tátá”. Vajon azért lesz a felnőtt hirtelen pösze, mert szerinte így a csecsemő jobban megérti őt? Komolyan nem tudom. De megpróbálom megérteni. Vagy nem.
barizsuzsi - blogger
Lölő egyik napközbeni alvásánál olyan elképesztően értelmes gondolatok cikáztak a fejemben, hogy magam is meglepődtem. Mert valljuk be, azért az utóbbi néhány hónapban nem az a jellemző, hogy olyan nagyon gondolkodom. Szóval, az jutott eszembe, hogy mennyire érdekesen alakul a kommunikáció, mióta Lölő megszületett. Most nem elsősorban arra gondolok, hogy egyáltalán nem beszélünk csúnyán (neeeeeeem, sohaaaaa), sokkal inkább arra, mennyire másként kommunikálunk egymással és kommunikálnak velünk.
Mi ez, dajkanyelv?
„Dele ide, kiszbaba, jaj, de cép kis gyelek vagy te!” „Nézz oda, hogy szejeti az anutáját!” – neee! Pedig de! Tudom, hogy el lehet alélni egy pici láttán, és azt is tudom, hogy az ember képes arra, hogy automatikusan ilyen beszédre váltson egy kisgyerek közelében, de én ettől kivagyok. Szerintem ez nem annak a bizonyos dajkanyelvnek a sajátossága, miszerint a ló esetleg paci vagy a vacsora, mondjuk, hami. Bevallom, Paci Petink nekünk is van, de valahogy a hami kimaradt a szókincsünkből. Ahogy a papálni és a papikálni is. Szerencsére. Lehet, hogy nagyképűnek tartasz, de képzeld, én Lölőnek azt mondom, hogy vacsora, és pontosan tudja, miről beszélek! Amúgy sok mindent ért már. Most az állathangok vannak porondon, a bárányt – különösen apa előadásában – nagyon szereti hallani. Sőt, időnként már próbálja utánozni is, ahogyan az oroszlánüvöltést is (gondolhatod, amikor hárman rákezdünk, nem irigylem a szomszédokat). Szóval, ha tetszik, ha nem, a mi szótárunkból kimaradt a dádá is, ugyanis valahogy verésről sosem esik szó. Ahogyan Lölő pancsizás és fürcsizés helyett fürdik, ami után nem tentikél, hanem alszik.
Oldalak
Hirdetés
