Csodával határos: Ezzel az eljárással tudott újra lábra állni egy egy lebénult férfi

Így működik
A svájci csapat kifejlesztett egy algoritmust, amely ezeket a jeleket lefordítja a lábizmok mozgatására szolgáló utasításokká egy második implantátumon keresztül, amelyet Gert-Jan Oskam gerincvelője körül helyeztek el, és amelyet Bloch professzor a járásért felelős idegvégződésekhez kapcsolt. A férfi néhány hetes edzés után már járókeret segítségével is képes volt felállni és járni. A projektet vezető Grégoire Courtine paradigmaváltásnak nevezte a fejlesztést az eddigiekhez képest. Az agyi implantátumok Courtine professzor korábbi munkájára épülnek, amely csak a gerincimplantátumot használta a mozgás helyreállítására. A gerincimplantátum felerősítette az agyból a gerincoszlop sérült részéhez érkező gyenge jeleket.
Gert-Jan Oskamnak korábban csak gerincimplantátuma volt. Elmondása szerint az újdonság legnagyobb előnye az, hogy most már sokkal jobban tudja kontrollálni a mozgását. Sem az előző, sem az új rendszer nem használható folyamatosan. Ehelyett a betegek a felépülés részeként hetente néhányszor egy-egy órán át trenírozzák vele izmaikat. A begyakorolt mozgások bizonyos szinten a rendszer kikapcsolása után is fennmaradnak, ami a sérült idegek regenerálódására utalhat. A fejlesztők végső célja a technológia miniatürizálása a mindennapi használt érdekében. "Gert-Jan tíz évvel a balesete után kapta meg az implantátumot. Képzeljük el, amikor néhány héttel a sérülés után alkalmazzuk az agy-gerinc interfészünket. A gyógyulás lehetősége óriási" - magyarázta Courtine professzor.
























