Ők is hozzájárultak az évszázad győzelméhez: ez az 5 magyar focista nemcsak tehetséges, de szuperszexi is

Hazánk nemzeti csapata, a magyar labdarúgó-válogatott óriási hírnevet szerzett magának az elmúlt hetekben hihetetlen teljesítménye miatt, galériánkban most összeszedtük, kik állnak a siker mögött – talán nem is gondolnád, de a mez alatt igazán jóképű férfiak rejtőznek!

A meccs, amit egy magyar sem felejt el

A magyar labdarúgó-válogatott az utóbbi hetekben hihetetlenül büszkévé tette hazánkat, hiszen a nagy meccseken rendszerint eredményesen játszottunk: a Nemzetek Ligájában a csoportkörön belül vezetjük a tabellát, miután csapatunk döntetlent játszott Németországgal, Anglia ellen pedig immáron kétszer is nyertünk. A minap talán az évszázad mérkőzését láthattuk, hiszen kedden a válogatott négy-nullra legyőzte az angolokat Budapest után ezúttal Wolverhamptonban: a győzelem azért is volt olyan felemelő, mert senki, még maguk az angolok sem gondolták volna, hogy a magyarok megverik őket, erre az eredményre pedig végképp nem számított senki. A gólokat ezúttal a duplázó Sallai Roland, Nagy Zsolt, valamint Gazdag Dániel szerezte, azt azonban csak kevesen tudják, kik rejtőznek a mez alatt egy-egy izzasztó meccs után. Galériánkban most összeszedtük az általunk leghelyesebbnek vélt öt magyar focistát, akiknek nem csupán tehetségét, de szexi kinézetét is el kell ismernünk. A válogatott teljes csapatának pedig azt üzenjük, szép volt fiúk, le a kalappal előttetek, büszkék vagyunk rátok!

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Ramon Novarro a 20-as évek szexszimbóluma volt, akinek bizarr vágyairól a kor legnagyobb stricijének számító Scotty Bowers rántotta le a leplet könyvében.

Leadfotó: Instagram/szoboszlaidominik

Oldalak

Lifestyle
Épp úgy indult ez a nap, mint oly sok hasonló, amelyiken esküvőt tartanak.
Egészség
A megfelelő folyadékbevitel alapvető, de nem mindegy, mit iszunk. Egyes italok – főleg az üdítők – hosszú távon komoly károkat okozhatnak.
Lifestyle
Új perspektívát adhat a Halaknak egy meglepő felismerés. Napi horoszkóp.
Lifestyle
A Szűz előre tudni fogja, mikor és hogyan csináljon pénzt. Heti horoszkóp.
Sztárok
Évek óta keringenek pletykák arról, hogy Vilmos herceg és Katalin házassága mögött jóval szigorúbb megállapodás áll, mint azt bárki gondolná. Most pedig ismét előkerült két különös pont, amelyekhez...
Sztárok
Michelle Pfeiffer neve évtizedeken át egyet jelentett a szépséggel, a tehetséggel és a filmsztárok valódi aranykorával. Ma pedig, 67 évesen is olyan kisugárzása van, amelyet egyszerűen nem lehet...