Gelencsér Timi ritkán látott nővére igazi bombázó: a szépségkirálynő le sem tagadhatná gyönyörű testvérét

Mintha a két testvér tükörképe lenne egymásnak – úgy látszik, a szépség öröklődik a Gelencsér-családban.

Csodás gének

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Egyik szőke, másik barna – ez a legfőbb különbség Gelencsér Timi és nővére, Hajni között, egyébként azonban mintha ikrek lennének: a különleges vonások és a szexi test mindkettőjüknél pipa. Na persze tesznek is érte, hiszen Timi világéletében a sport megszállottja volt, a Dancing with the Stars első évadában pedig láthattuk is ennek eredményét: párjával, Hegyes Berci profi táncossal megnyerték a műsort, Timi pedig azóta már az Exatlonban is megmutatta, milyen nagy harcos is ő. Az egykori Miss World Hungary szépségverseny győztese idén műsorvezetőként debütált a DWTS háttérműsorában, és meg sem lepődtünk, hogy ő ebben is tehetséges volt. Nagyon úgy fest tehát, hogy a Gelencsér-családban valami csodagén öröklődik, és nem csupán tehetség terén: Timi nővére, a 29 éves Hajni legalább annyira gyönyörű, mint testvére. Nem hiszed? Galériánk rá a bizonyíték!

A hatszoros Grammy-díjas angol zenész 2016. január 10-én távozott az élők sorából, 69 évesen – kiderült, mik voltak az utolsó szavai. Egy barátjának írt leveléből úgy tűnik, a zenész érezte, hogy már nincs sok hátra számára…

Leadfotó: Instagram/timella

Oldalak

Sztárok
A színésznő a minap Szaúd-Arábiában járt az idei Red Sea International Film Festival nyitóestjén, ahol egy olyan fekete estélyit viselt, hogy még az állunk is leesett tőle.
Sztárok
Úgy tűnik, Kamilla királyné már rég nem csupán a háttérből figyeli a királyi udvar működését: ő az, aki sokszor irányít, és olyan feltételeket szab, amelyeket olykor a személyzet is ledermedve...
Lifestyle
Christmas
Sokan már műfenyőt választanak karácsonyra az élő helyett, azonban egy dologról el szoktak feledkezni.
Lifestyle
Cikkünkben összegyűjtöttünk minden hasznos információt a cumi elhagyásról, hogy a búcsú pillanata ne könnyekkel teli legyen, hanem a kicsik fejlődésük egyfajta lépcsőjeként, büszkén tekinthessenek...