Mozgásszerviz blog

Statisztikák szerint az erős fejfájással, szédüléssel, látászavarral és akár hányingerrel járó migrénes rohamok a népesség kb. 10%-át is érintik, és sajnos ez a szám évről évre növekszik. A migrén nem válogat, férfiakat és nőket egyaránt meggyötör, ugyanakkor jellemzően több nőt érint, mint férfit. Általában fiatalkorban jelentkezik először, pontos kiváltó okát azonban még nem ismerjük, több tényező is szerepet játszhat benne. Aki már tapasztalta ezt a kínzó rosszullétet, tudja, hogy nagyon nehezen megállítható és visszafordítható tünetegyüttesről van szó, ezért minden megelőzési lehetőséget meg kell ragadni!

Mi legyen tanítás után a gyerekkel? Gondoljunk csak bele: gyermekünk egész nap az iskolában ül. A tanulással töltött órák száma egyre csak nő, az ismeretanyag és a házi feladat mennyisége csak gyarapszik, az iskolatáska alatt egyre jobban roskadozik a kis fejlődő szervezet. Lelkiismeretes szülőként ennek fényében jól át kell gondolnunk, hagyjuk-e gyermekünket délután a számítógép előtt ücsörögni, avagy a kellemeset a hasznossal egybekötve, valamilyen más tevékenységet választunk neki az iskola utáni órákra.

A várandósság 9 hónapja az egészséges, jó kondiban lévő kismamákat is igénybe veszi. Az átrendeződő test, a különféle hormonális változások, valamint a szervezet fokozott terhelése számos kisebb-nagyobb kellemetlenséget, panaszt, esetenként fájdalmat okozhatnak. Ezen panaszok egyénenként eltérő intenzitással ugyan, de kivétel nélkül minden kismamát érintenek. Megfelelő és rendszeres testmozgás, valamint helyes táplálkozás azonban megoldást jelenthet és a panaszok jelentős része csökkenthető.

Az alkar és a könyök megerőltetése, erős fizikai igénybevétele gyakran vezet fájdalmas mozgásszervi probléma kialakulásához. A legtöbb esetben ilyenkor teniszkönyök vagy golfkönyök alakul ki, ami akár elhúzódó, makacs panaszokkal is járhat. Sokan fel is adják a sok hetes szenvedés után, és inkább megpróbálnak együtt élni a fájdalommal. Ez azonban nem megoldás! A fájdalmat gyulladás okozza, ami krónikussá válva a szervezet egészére veszélyes lehet!

Kinek legyen igaza? A szülőnek, aki a gyerek testfejlődését tartja szem előtt, amikor iskolatáskát választanak a gyermeknek, aki szín, minta és forma alapján hozza meg a döntést. Az iskolatáska kialakítása és annak szimmetrikus viselése a legfontosabb, hiszen a gerinc megterhelése hosszabb távon jelentős mozgásszervi panaszokhoz vezethet.

A gerincferdülés, azaz „orvosi nyelven” scoliosis, a gerinc kóros oldalirányú elhajlása. Már a definíciója is ijesztően hangzik, és valóban nem szabad félvállról venni, azonban helyes megközelítéssel a helyzet nem lesz drámai. A gerincferdülés jellemzően 10 éves kortól alakul ki, és érdekes módon lányoknál kétszer gyakrabban fordul elő. Általános előfordulási gyakorisága: 3-5/1000 fő, tehát nem ritka.

Az első csípővizsgálatot a kisbabán már születés után, pár naposan elvégzi az újszülött gyógyász. Sokakban felmerül a kérdés, hogy miért nem elég ennyi? A válasz pedig nagyon egyszerű: a csecsemők nagyon gyorsan, hétről-hétre nőnek, fejlődnek, változnak. Ezért szükséges az ellenőrző és szűrővizsgálatok ismétlése, hiszen ez az időszak az alapja a gyermek egészséges mozgásfejlődésének.

A kéz és az ujjak épsége minden ember számára alapvető. Mindennapi életünk során gyakorlatilag minden tevékenységünkhöz a kezeinket használjuk. Ez a tény fel sem tűnik egészen addig, amíg valami furcsaság nem akadályozza tevékenységeinket. Ilyenek például a kis csomók vagy göbök, melyek a Dupuytren-kontraktúra első jelei a tenyéren.

Oldalak