Dr. Moravcsik Bence Balázs - ortopéd, traumatológus szakorvos, gerincgyógyász

Bemutatkozás

Első generációs orvos vagyok, már gimnazistaként elköteleztem magam az emberekkel való törődés, a testi szenvedéseik tompítása, megszüntetése mellett.

Érettségi után a Semmelweis Egyetemen kezdtem meg orvosi tanulmányaim, szakot hatodéves koromban választottam. 2009 óta ortopédiai magánpraxist folytatok. Dinamizmus és nyugalom jellemez a szakmai- és a magánéletben is.

Utolsó egyetemi évemben éreztem rá, hogy a manualitással járó orvoslással tudnám leginkább a betegek gyógyulását szolgálni. Így köteleződtem el a sebészet és annak egy speciális ága, a baleseti sebészet mellett. Hogy valóban jól döntöttem, azt a Honvédkórház baleseti sebészetén eltöltött nyolc évem igazolja, amely alatt megmártózhattam a baleseti sebészet minden bugyrában.

Miben segíthetek?

Már a baleseti sebészeten töltött éveim alatt érdekelt az ortopédia. A balesetek többségénél a kéz, a láb, a gerinc csontjai, ízületei, porcai sérülnek, ám nem kell ahhoz traumán átesnünk, hogy az említett testrészeink születési rendellenesség, helytelen használat miatt, vagy egyszerűen csak korunk előre haladtával korlátozzák mozgásunkat. Ennek orvoslása izgatott, így kötöttem ki végleg a mozgásszervi betegségek megelőzésével, a már meglévő problémák gyógyításával, és a csaknem mindig velük járó fájdalom csökkentésével foglalkozó ortopédia mellett, amiből 2007-ben szakvizsgáztam. Kiemelten a gerincfájdalmak műtét nélküli csillapítása izgat.

Mivel nagyon hiányoztak a betegek bizalmának elnyerését szolgáló, a gyógyulásukhoz szükséges körülmények, átléptem a magánszférába 2008-ban, majd egy év múlva saját rendelőt nyitottam. A Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő orvos igazgatója is vagyok.

Hitvallásom

Különösen a betegre, a gyógyulásukra fordítható idő nagysága nyűgöz le, aminek egy jelentős hányadát a pacienseink tájékoztatására fordíthatjuk. Lehetőségünk nyílik megismerésükre, és a velük való párbeszéd alapján problémáik mélyebb, esetenként a múltban gyökerező okainak feltárására is. Az emberi testben minden mindennel összefügg, a felsorolásból a pszichét sem hagyhatjuk ki. A gyógyulás érdekében komplex módon közelítünk a beteg problémáihoz. A gyakorlat azt mutatja, nem minden esetben mozgásszervi elváltozás okozza a tüneteket, lehet pszichés hátterük is és ilyenkor a kezelést ennek irányába kell folytatni.

Itt tudsz tanácsot kérni

BUDAPESTI MOZGÁSSZERVI MAGÁNRENDELŐ

Cím: 1111, Budapest Budafoki út 15.

Telefon: +36-70-425-8590

E-mail: [email protected]

Weboldal: bmm.hu vagy drmoravcsikbence.bmm.hu

Eddig megjelent cikkek

A tökéletes karácsonyi meglepetés: adj egészséget ajándékba!
Egészség
Az egészség a legnagyobb érték, bármennyire is közhelynek hangzik. Bár a teljes egészség napjainkban gyakorlatilag csak...
Elkopnak az ízületek, ráncos lesz a bőr, ha nem fogyasztasz eleget ebből
Egészség
Bár a megfelelő folyadékfogyasztás jellemzően a száraz nyári szezon témája, úgy gondolom érdemes felhívni rá a...
A szakorvos 3 tippje visszatérő nyakfájás ellen
Egészség
A nyaki és válltájéki fájdalmak, merevség-érzés, vagy akár mozgásbeszűkülés gyakorlatilag mindennapos panaszok, ezért...
Ha ilyen ruhát választasz, nem fázol meg - Tanácsok őszi futáshoz
Egészség
Egészségünk, fittségünk megőrzése minden évszakban fontos – ne hagyjuk hát, hogy az őszi időjárás megállítson...
Ha már nem bírod a kínokat - Megoldások migrénre
Egészség
Statisztikák szerint az erős fejfájással, szédüléssel, látászavarral és akár hányingerrel járó migrénes rohamok a...
Teniszkönyökre, golfkönyökre kevés ennél jobb gyógymód létezik
Egészség
Az alkar és a könyök megerőltetése, erős fizikai igénybevétele gyakran vezet fájdalmas mozgásszervi probléma...
A folyadékhiány riasztó tünetei - Ezt figyeld magadon
Egészség
Testünknek kb. 75%-át alkotja víz, így magas arányban megtalálható létfontosságú szerveink sejtjeiben, vérünkben,...
Egy pár órás utazás is megviseli az ízületeket - Erre figyelj, és nem lesz baj
Egészség
Beindult a várva-várt nyaralások szezonja, ilyenkor a legtöbben útra kelnek, hogy külföldön, vagy vidéken töltődjenek...
Akár le is bénulhatsz tőle! 10 meghökkentő tény a hát- és derékfájásról
Egészség
Napjainkban a hát- és derékfájdalom az egyik legelterjedtebb mozgásszervi panasz - olyan téma, amit nem lehet elégszer...
Súlyos mozgásszervi panaszok - 5 kezelés után már hat az új, természetes módszer
Egészség
Orvosként számtalanszor találkoztam már olyan emberrel, aki panaszaira nem akart gyógyszeres vagy sebészi...
Összefogás a lágyrész daganatok korai felismeréséért – elindult a "Golflabda-kampány"
Egészség
A ritkábban előforduló tumorok kiszűrése nincs a köztudatban, így gyakran elhúzódik a diagnosztika. Így van ez a...
Ha görbén ül a gyerek – Erre figyelj szülőként, hogy elkerüljétek a gerincferdülést
Egészség
„Húzd ki magad! Ülj egyenesen!” Mindenkinek ismerősen csenghetnek ezek a szavak, kinek az iskolából, kinek otthonról....
Szakorvosi tanácsok: ezt az 5 hibát kerüld el, ha sportolni kezdesz
Egészség
A mozgás és a sport az egészséges élet alapja. Ennek ellenére sokszor nem könnyű belevágni, és olyan is előfordul, hogy...
Kisbabát vársz és fáj a hátad? Van rá megoldás!
Egészség
Az új élet növekedése a pocakban minden nő számára egy igazi csoda, azonban sokak szenvednek ilyenkor gyötrő hát-...
Ha gágog a gyerek lába - Tippek és tanácsok lúdtalp ellen, nem csak szülőknek
Egészség
Bár sokan nem tudják, de kutatások szerint a lúdtalp okozza a lábfájdalmak 90%-át. A lúdtalp, amely elterjedt...
Magassarkú pro és kontra – Tényleg annyira veszélyes?
Egészség
A magassarkú cipő viseléséről szóló vitáknak, pro és kontra érveknek gyakorlatilag sosincs vége. Mindenkinek megvan...