Ál Vastag Csaba miatt vált el a magyar feleség

Vastag Csaba az egyik legsármosabb és stílusosabb férfi az országban, ezt rajongók százezrei és különféle díjak tucatjai bizonyítják. De mint minden sztárnak, neki is akadnak netes alteregói, akik előszeretettel írogatnak Csaba nevében a gyanútlan és sokszor naiv hölgyeknek. Az egyik ál Vastag Csaba miatt vált el egyszer egy magyar nő a férjétől. Erről nyilatkozott a popénekes kizárólag a Femcafénak.

Házasságtörő akcióban

Csabával a Playboy Man of the Year gálán találkoztunk, és miután lefutottuk a szokásos "hogy vagy, köszi jól" köröket, az énekes igen érdekes dologról számolt be nekünk.

Elmondta, hogy a Facebookon rengeteg olyan felhasználó van, aki az ő nevében próbálkozik a nőknél, pedig neki egyetlen hivatalos rajongói oldala van, amit a menedzsere kezel, egy szó mint száz, az igazi Vastag Csaba nem szokott Facebookon levelezni idegenekkel. Nem is nagyon lenne rá ideje.

"Valamelyik nap édesanyámat felhívták telefonon. Egy férfi hang szólt bele, és azt kérdezte, "hogy akkor a Mari mikor költözik a Csabához". Anyukám persze nem értett semmit. Aztán hamar kiderült, hogy a nevemben írogattak a hölgynek, az ál Vastag Csaba megkérte a kezét, a nő pedig simán elhagyta miatta a férjét, el is költözött otthonról." - mondta az énekes.

Fotó: Femcafe/Kunos Attila

Oldalak

Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...