Megható szavak - Billy Crystal így búcsúzott Robin Williamstől az Emmy díjátadón

Szomorú és egyben megható volt Billy Crystal Robin Williams tiszteletére mondott búcsúbeszéde. A két színész nagyon jó barát volt, így minden egyes szó szívből jött.

Búcsú

Tragikus körülmények között, augusztus 11-én hunyt el Robin Williams. A színész már régóta küzdött depresszióval, szorongással és függőségével, de végül feladta a harcot és öngyilkos lett. Halála után a színész felesége közölte a nagyvilággal, hogy nemrég még Parkinson kórt diagnosztizáltak Robin Williamsnél. Billy Crystal segítőkésznek és védelmezőnek nevezte.

Együtt is álltak kamera előtt

„Nehéz róla múltidőben beszélni, mert annyira jelen van az életünkben. Ő volt a legfényesebb csillag a humor galaxisában” – mondta továbbá Billy Crystal,aki az 1997-es „Fathers' Day” című filmben dolgozott együtt Robin Williamsszel.

A legjobb barát

„Mindig, amikor látta őt az ember – akár tévében, filmekben, hajléktalanszállókon, katonáknál vagy kórházakban, de még egy haldokló kislány szobájában ülve is – megnevettetett minket.”

„Amilyen fantasztikus volt a színpadon, olyan jó volt barátként is” – ezek a szavak bizonyítják a legjobban, hogy egy nagyon fontos embert, a legjobb barátját vesztette el Billy Crystal.

Fotó: peoplestylewatch.com

Oldalak

Fashion&Beauty
A különféle izgalmas ruhatrendek mellett idén természetesen a figyelemre méltó cipőkből sem lesz hiány.
Egészség
A magnéziumhiány sokakat érint, nagyon fontos, hogy időben felismerjük a problémát és mielőbb tegyünk ellene.
Lifestyle
Nincs ahhoz fogható érzés, mint amikor a frissen sült, meleg kenyér illata járja át a házat. De tudtad, hogy van egy titkos összetevő, melynek köszönhetően nemcsak finom, de hihetetlenül puha is lesz...