Összetörte a szívét - Demi Moore Indiába menekül

Ashton Kutcher és Mila Kunis nem is lehetnének boldogabbak, hiszen nem csak fülig szerelmesek, de hamarosan megszületik első gyermekük is. Míg ők a hetedik mennyországban vannak, addig Demi Moore a pokolban érzi magát, ugyanis még mindig nem tudta túltenni magát a váláson.

Az 51 éves Demi Moore még mindig nem érzi magát lelkileg annyira stabilnak, hogy Los Angelesben tudjon maradni, amikor ex-férje újra oltár elé áll. A színésznő épp ezért úgy döntött, hogy inkább elhagyja az országot, sőt az egész kontinenst, és Indiába menekül.

Egy bennfentes a „Radar Online”-nak beszélt a sztár terveiről: „Demi azt mondta, hogy az esküvő ideje alatt nem akar a városban tartózkodni. Még mindig fáj neki a válás, és nem akar lelkileg újra összeomlani.” A színésznő azonban nem egy hosszú hétvégére gondolt valahol vidéken, hanem egy sokkal hosszabb útra:

„Amint megtudja a pontos dátumot, le is foglalja az utat az indiai jógacentrumba.” Azonban nem ez lesz az egyetlen utazása, ugyanis amint el kezd vajúdni Mila, újra repülőre száll és indul a jógázók paradicsomába, hogy minél messzebb legyen ex-férje boldogságától.

Sok erőt és kitartást kívánunk Deminek! Reméljük, hogy minél előbb rátalál a szerelem!

Fotó: dailymail.co.uk; Leadkép: huffingtonpost.com

Oldalak

Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.
Fashion&Beauty
Rihanna ismét elképesztő külsővel jelent meg: a barbadosi énekesnő nemrég a Fenty és a Puma közös eseményén tette tiszteletét, ahol mindenki megcsodálhatta vadonatúj frizuráját.