Mila Kunis és Ashton Kutcher elnapolták az esküvőt - Mi történt?

A sztárpár elvileg már idén áprilisban össze akart házasodni, majd nyáron a barátaikkal közösen ünnepelték volna meg esküvőjüket Franciaországban. Ezeket a terveket azonban sztornózták.

Majd jövőre

Mila Kunis és Ashton Kutcher, akik év eleje óta járnak jegyben és most várják első gyereküket, a „Radar Online” értesülései szerint 2015 júliusára tolták esküvőjüket. Egy közeli barátjuk arról számolt be a portálnak, hogy kislányuk az első: „Az esküvő jövő júliusban lesz megtartva. Először kislányukra szeretnének koncentrálni, és egy év egész érthetőnek tűnik.”

A „Két pasi meg egy kicsi” című sorozat sztárjának a családja már alig bírja kivárni, hogy fiúk végre feleségül vegye Milát: „Ashton szülei régimódiak és szeretik Milát. Szinte egyszerre lettek ismertek. Mila épp ezért nem hagyja, hogy Ashton elszálljon magától, de ez fordítva is igaz."

Kis ünnepély lesz

A sztárpár nem tervezett nagy esküvőt: „Egy pár kolléga lesz jelen az ’Azok a 70-es évek’-ből. Nagyon gyakran lógnak együtt az eredeti stábtagokkal. Sőt, Danny Masterson lehet, hogy Ashton tanúja lesz. Ashton és ő olyanok, mint a tesók.”

Jövő nyárig még sok idő van, így akár meg is gondolhatják magukat és végül nagyobb bulit csapnak, mint Kim Kardashian és Kanye West.

Fotó: people.com

Oldalak

Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...