Megtörtént a lehetetlen - Egy énekesnő letaszította a Beatlest a trónról

A Beatles által tartott csaknem félévszázados rekordot döntött meg Emeli Sandé. A skót énekesnő Our Version of Events című, tavaly megjelent bemutatkozó lemeze immár 63. hete tartózkodik a brit Top 10 albumlistán.

A csúcsot eddig a Beatles tartotta az első lemezesek között, miután bemutatkozó stúdióalbuma, a Please Please Me 1963-1964-ben összesen 62 héten át tanyázott a tízes brit toplistán.

"Meglehetősen szürreális számomra még az is, ha nevem egy mondatban szerepel a Beatlesével. Ha egy lemez ilyen sokáig az élbolyban tud maradni, az azt jelenti, hogy az emberek szorosan kapcsolódnak hozzá, ezért örömteli nekem ez a rekord" - idézte Emeli Sandé reagálását az Independent című lap online kiadása.

A 26 éves dalszerző-énekes Our Version of Events című lemezéből (kiadó: Universal Music), amely tíz héten át vezette a brit albumlistát, csak az Egyesült Királyságban eddig 1,82 millió példányt adtak el. Emeli Sandé tavaly a londoni olimpia nyitó- és záróünnepségén is fellépett, és két kategóriában - legjobb brit női előadó, legjobb album - díjazták a Brit Awards zenei gálán.

Bemutatkozó lemezéről három dal - Read All About It, Next to Me, Beneath Your Beautiful - a brit kislemezek listáján is felkúszott az élre.

Forrás: MTI

Fotók: us.emelisande.com; illholiday.com

Oldalak

Fashion&Beauty
Tavasszal mindannyian szeretünk olyan ruhadarabokba bújni, melyek stílusosak, de mégis képesek meleget nyújtani a változékony időjárás ellen. Ilyen alapdarabok a kardigánok is, melyek kényelmesek és...
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...