Majka a siketekért zenélt - Nézd meg fergeteges fellépésüket

Majka, Curtis, BLR és a Medilearn Akadémia siket diákjai együtt nyerték el a közönség elismerését, ugyanis a tegnapi VIVA Comet Gálán magasan az ő produkciójuk kapta a legtöbb szavazatot, így ők nyerték a Comet új, Superfan díját.

"Figyeljünk rájuk”

„Ez a díj fontosabb bármilyen díjnál, hiszen a közönség szavazta meg nekünk, akikért zenélünk” – mondta köszönőbeszédében Majka. „Az idén abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy a siket fiatalok is mellénk álltak, és nekünk küldték a szavazatokat. A VIVA Comet színpadán 30 siket fiatallal álltunk, s együtt adtuk elő a Nekem ez jár című új dalunkat, hogy ezzel is felhívjuk az emberek figyelmét arra, hogy igenis vegyék észre a körülöttünk élő fantasztikusan értékes embereket, akik sajnos úgy születtek, hogy nem hallják a mi világunkat, de ettől még pontosan ugyanolyanok, mint mi. Egyet kérnek csupán, forduljunk feléjük, ha velük beszélünk, hogy ők is megérthessék, amit mondani akarunk, és tényleg figyeljünk rájuk” – tette hozzá a rapper.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
„Életre szóló élményt kaptunk most mi harmincan” – mondta a Medilearn Akadémia tanára, Popele Róbert. „Végre megmutathattuk a nagyvilágnak, hogy a siketek is érzik a zenét és ki is tudják fejezni az érzéseiket a zene nyelvén. Köszönjük Majkának, Curtisnek és BLR-nek, hogy létrejöhetett ez a produkció, és hogy beengedtek minket kicsit az ő világukba, s köszönjük, hogy ők ilyen hihetetlenül nyitottak voltak a miénkre.”

„Magyarországon több hatszázezer hallássérült él, akiknek a 10%-a siket. Olyan fogyatékos kör, akiknek azért nehéz a helyzete, mert egy alapvető életszükségletből, a kommunikációból maradnak ki. Ez gyakorta személyiségzavarral is párosul, mert a társadalom az értelmi fogyatékossággal azonosítja az állapotukat, és ennek hatására visszahúzódó életet, zárt világban élnek.” – mondta Deményné Marada Gyöngyi a jelnyelvi képzést biztosító Medilearn Akadémia szakmai igazgatója. „Fordulj felém! – csak ennyi kell, ilyen könnyű a nyitás a siketek irányába, hiszen a legtöbbjük tud szájról olvasni. Így kinyílik számukra a világ, lehetségessé válik a kommunikáció. Csupán észlelni kell a siketséget, feléjük kell fordulni és máris megismerhetjük őket.”

Oldalak

Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...