Sztárok

Jáksó László: "Sokáig szeretném még kínozni azokat, akik nem szeretnek"

Folyton vicceket mond, és nincsenek rossz pillanatai. Az emberek képzeletében legalábbis így él. Jáksó László azonban máshogy gondol magára, különösen a múltjára: gyerekkorában ugyanis rengeteg sérelem érte. Szerencsére ma már úgy érzi, jól van, és képes megvédeni magát, ha szükség van rá.

Az erős fennmarad, a gyenge elpusztul?

„Az emberben főleg azok a pillanatok maradnak meg, amikor egy erősebb testalkatú és egy gyengébb felfogású osztálytárs kakaót önt a hajára, lehetőleg az első óra előtt, hogy egész nap ragadjon a feje” – mondta Jáksó László a Best magazinnak, amikor a gyerekkoráról kérdezték. Bár a híresség saját bevallása szerint remek családban nőtt fel, hiszen vigyáztak, odafigyeltek rá, szülei mégsem tudták megvédeni a társai terrorjától.

„Vannak húsevő alkatok és vannak növényevők. A húsevők vadásznak, a növényevők menekülnek. Ez alapján én inkább növényevő vagyok. Kifejezetten vézna gyerek voltam, és az ilyeneket nem szeretik.”

Fotó: RTL Klub

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Nagy Melanie kiskorában egészen más karriert képzelt el magának, mint amivel jelenleg foglalkozik: G.w.M volt párja nemrég elmesélte, korábban milyen területen folytatott tanulmányokat.
Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!