Eros Ramazzotti Magyarországról áradozott

Eros Ramazzotti a napokban koncertet adott Budapesten. Ittléte során ellátogatott DJ Karmatronichoz, akivel gyorsan megtalálta a közös hangot.

Egymásra talált a két olasz

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Eros Ramazzotti húszévesen, a sanremói dalfesztiválon tűnt fel 1984-ben, a fesztivált követően pedig rövid idő alatt meghódította a világot. A Class FM-nek azt is elárulta, hogy hazánk volt az első külföldi ország, ahol igazán befutott: „Magyarország volt az első olyan ország, ahol nagyon erős marketinget, illetve promóciót kaptam a kiadóm és a menedzsereim által. Mondhatjuk, hogy Magyarország a siker első kapuja volt az egész világ felé, úgyhogy nagyon szeretek ide járni.” – vallotta be Eros.

Sok népszerű énekeshez hasonlóan Ramazzotti is számos filmszerepre kapott felkérést, és bár manapság az énekesek között divatos színészi karrierbe is fogni, ő gondolkodás nélkül visszautasította mindet: „Sokkal fontosabb számomra, hogy a zenére, a lemezkészítésre, és az albumok összeállítására koncentráljak, hiszen ebben így is nagyon sok munka van. Inkább csináljon egy dolgot az ember, de azt jól.” – mondta az énekes, aki a nemzetközi sikerek ellenére sosem felejti el, honnan jött, és máig ápolja a kapcsolatot gyermekkori barátaival.

„A hétköznapokban ugyanolyan egyszerű ember vagyok, mint bárki más. Régi barátaimmal sem szakadt meg a kapcsolatom és semmivel sem tartom magam többnek náluk. Legutóbb Párizsban egy koncert előtt például az egyik gyermekkori barátomat hívtam fel a színpadra, hogy énekeljen velem. A siker számomra azt jelenti, hogy meg tudom érinteni az emberek lelkét a zenémmel, a magánéletemet viszont ettől függetlenül úgy élem tovább, ahogy régen.” – tette hozzá.

A Class DJ remekül összebarátkozott az énekessel. Az olasz származású Karmatronic ráadásul nem volt ismeretlen Ramazzotti számára. „Hallott már rólam az EB megnyitó miatt, ahol felléptünk. Azonnal megtaláltunk a közös hangot, ami nem is csoda, hiszen mindketten olaszok és zenészek vagyunk” - mesélte lelkesen a Pipponak becézett DJ-producer, aki az olasz énekes zenéjén nőtt fel.

„A koncerten egy olyan névre szóló pass-t kaptam, amivel mindenhová bemehettem. Eros még a meditációs termét is megmutatta, amely tulajdonképpen egy mini szentély, ahol a koncertek előtt és után relaxál.” – árulta el.

A hazánk leghallgatottabb rádiójában készült interjú igazán fesztelen hangulatban telt, sőt, Karmatronic annyira szimpatikus volt Ramazzottinak, hogy telefonszámot cseréltek, és együtt vacsoráztak a koncert után.

Oldalak

Lifestyle
Egyetlen dologra érdemes fókuszálnod, amiből rögtön leszűrhető, ha a beszélgetőpartnered épp megpróbál átverni téged.
Utazás
Home&Design
Végre egy ház, amit tényleg bárhova magaddal vihetsz, felépítése ugyanis csupán 6 órába telik. A belső tereitől pedig egyenesen padlót fogsz.