Dér Heni éjszakai főzésről és önmegvalósításról vallott

Dér Heni első önálló albumára koncentrál, továbbra is kitartóan sportol, sőt, tervei között szerepel, hogy egyszer női zenekart alapít. A csinos énekesnő Kiss Orsival és Kovács Áronnal beszélgetett éjszakai főzésről, önmegvalósításról és a Sugarloaf zenekarban töltött időről.

"Azt csinálom, amit szeretnék"

„A vasárnapi ebédnél szóba kerültél" – kezdte a beszélgetést Kovács Áron, majd hozzátette: "A szüleim mondták, hogy ha találkozol azzal a lánnyal, akkor mondd el neki, hogy szuper amit csinál, nagyon tetszik!” – „És csak apukád mondta, vagy mindketten?” – felelte viccesen Dér Heni, akinek Ég veled című dala a leghallgatottabb rádió slágerlistájának egyik kedvence.

„Amikor megtalálod saját magad, akkor megváltozik a kisugárzásod, a változást mások is észreveszik. Nagyon úgy érzem, hogy azt csinálom, amit szeretnék, minden, amit eddig csináltam, most érett be. Többek között a Sugarloafos időszakom is” – vallotta be Heni, aki mostanában sűrűn tölti konditermekben a szabadidejét. „Persze nem muszklikat akarok növeszteni, hanem fontos, hogy fitt legyek a színpadon. A szólózás nem annyira egyszerű, mert korábban eloszlott a felelősség a bandában. Mindezt jelenleg egyedül csak úgy tudom megoldani, ha fizikálisan is edzésben vagyok.” – mondta a csinos énekesnő.

Heni saját bevallása szerint mostanában nagyon odafigyel a rendszeres mozgás mellett a táplálkozásra is, azonban elfoglaltságai miatt általában már csak éjszaka jut ideje a főzőcskézésre. „Általában éjjel 11-kor kezdek el főzni, és hajnali 1-körül végzek. Ezután fogom az ételt, becsomagolom és elrakom másnap ebédre. Szerencsére még mindig elfogyott, amit készítettem, így azt is mondhatjuk, hogy jó szakács vagyok.”

Oldalak

Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...