A Színművészeti Egyetem továbbra is vizsgálja Hujber Ferenc ügyét

Még folyamatban van a Színház- és Filmművészeti Egyetem vizsgálata Hujber Ferenc diplomája ügyében, a hamis érettségi bizonyítvánnyal kapcsolatban feljelentést tettek a rendőrségen - közölte a felsőoktatási intézmény.

Az SZFE júliusban indított vizsgálatot Hujber Ferenc diplomájának ügyében, a színész ugyanis egy interjúban azt állította, hogy hamis az érettségi bizonyítványa és a szakdolgozata plágium. Az egyetem akkor azt közölte, hogy az intézmény a szükséges lépéseket megteszi, a plágium gyanúját kivizsgálja, és a vizsgálatok eredményéről a fenntartót értesíteni fogja.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Csütörtökön a Blikk című lapban cikk jelent meg arról, hogy következmények nélkül marad Hujber Ferenc ügye. Az írásban idéznek egy a színművészeti egyetem által a lapnak küldött közleményből is. Az egyetem a lapnak címzett, de az MTI-hez is eljuttatott helyreigazítási kérelmében leszögezi, hogy a cikk állításával ellentétben semmilyen közleményt nem küldött a lapnak, sem más sajtóorgánumnak.

Az MTI érdeklődésére elmondták, a vizsgálat még folyamatban van, az állítólagos hamis érettségivel kapcsolatban rendőrségi feljelentést tettek. Azt, hogy mikorra zárulhat le a vizsgálat, még nem lehet tudni.

Hujber Ferenc korábban egy interjúban beszélt arról, hogy nincs érettségije. "Vennem kellett egy bizonyítványt, hogy felvételizhessek a színművészeti főiskolára. Ilyen tekintetben a diplomám érvénytelen" - mondta. Arról is beszámolt, hogy a szakdolgozata is plágium, azt ugyanis egy 20 évvel korábbi diplomamunkáról másolta.

Forrás: MTI
Fotók: bevezetem.hu

Oldalak

Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.