A magyar Britney útja a csillagok közé - Isten éltesse Zimány Lindát!

Annak idején, még csak múló hóbortnak tűnt a már befutott amerikai énekesnőért való rajongás. Azonban pont ez hozta meg a kezdeti sikereket Zimány Lindának, aki jogászként szeretett volna sokáig befutni, ám az élet másképp alakult számára. Talán nem is baj, hogy nem egy irodaházban vagy a bíróságon rejtegeti magát.

Britney Spearstől a Cukormadárig

Talán még mindenki emlékszik arra a lányra, aki a kétezres évek elején, mindössze 15 évesen megnyerte a magyarországi Britney Spears hasonmáskereső versenyt és képernyőre is került. Bár a ma 28 éves Linda ekkor még a jog felé kacsintgatott és bevallása szerint saját magát egy ügyvédi irodában képzelte el, azért a modellkedéssel is kacérkodott. Az igazi áttörés 2006-ban történt, a Miss Balaton szépségverseny megnyerésével. Innentől kezdve Linda karrierje kilőtt és megnyíltak előtte egy új világ kapui.

Az egykori 15 éves Zimány Linda a televízió kamerái előtt:

Fotók: facebook.com, Zimany Linda Fan Club

Oldalak

Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...
Fashion&Beauty
Áprilisban debütál a Daalarna új kollekciója, amely olyan menyasszonyoknak készült, akik egy igazán egyedi és szemkápráztató ruhában szeretnék kimondani a boldogító igent.
Lifestyle
A Vízöntő élete rövidesen jóra fordul. Napi horoszkóp!