Ilyen volt Kijev a forrongások előtt - Fotók az ukrán fővárosról

Az utóbbi hetekben Kijev a vérontások miatt került a címlapokra, ám nem szabad megfeledkeznünk arról, Európa egyik legrégibb városa mennyi szépséget rejt magában. Bízunk benne, hamarosan újra eljön az idő, amikor újra a kedvelt turisztikai célpontok között üdvözölhetjük szomszédainkat.

Függetlenség tere

Valószínűleg nem véletlenül választották az ukrán tüntetők a demonstrációk, illetve forrongások helyszínének a Függetlenség terét. Már a tér neve is jelképes: a Szovjetunió darabokra hullásakor nevezték el így. A középen lévő emlékművet csupán néhány évvel ezelőtt állították fel, a tetején egy női alak látható, amely az ország függetlenségét szimbolizálja. A szökőkúttal, szobrokkal tarkított Majdanra rendszerint ünnepelni szoktak járni a kijeviek.

Szent Mihály székesegyház

Talán kevesen tudják, hogy Rómához hasonlóan Kijev is hét dombra épült, legalábbis a legenda szerint. Az alapítás időpontja bizonytalan, de a kutatások szerint az ötödik századra tehető. Bár a tatárok földig rombolták Kijevet, a XX. századra sikerült újra Ukrajna legbefolyásosabb városává válnia. Egyik legimpozánsabb épületét, a Szent Mihály-székesegyházat 18 éven keresztül építették. Az aranykupolás, égszínkék épületet kis híján elmosta a közeli Dnyeper folyó, két évszázaddal ezelőtt azonban újjáépítették. A gyönyörű épületben az elmúlt hetekben ideiglenes kórházat hoztak létre, itt ápolták ugyanis az összecsapásokban megsebesült embereket.

Fotó: paradiseintheworld.com, worldalldetail.com, Leadkép: dic.academic.ru

Oldalak

Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...