Idén átlagosan 87 ezer forintból nyaralunk - Már aki nyaral

A háztartások közel 40 százaléka tervez utazást a 2013-as főszezonban, 3,9 százalékponttal több, mint egy évvel korábban; a többség belföldi pihenést tervez, az úti célok közül továbbra is a Balaton a kedvenc, a második helyen Észak-Magyarország áll. A belföldi utazások ösztönzésében fontos szerepe van a SZÉP-kártyának - hangzott el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Magyar Turizmus (MT) Zrt. nyári szezonnyitó sajtótájékoztatóján, kedden Budapesten.

Horváth Gergely, az MT Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese elmondta: a magyar lakosság főszezoni utazási terveiről készült kutatás szerint folyamatosan nő a belföldi utazások szerepe, idén az utazni készülők 71,2 százaléka tervez belföldi utazást, ezen belül 59,1 százalék csak belföldit, 28,8 százalék csak külföldit, 12,1 százalék pedig mindkettőt.

A Balaton a legnépszerűbb úti cél

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
A legnépszerűbb nyári úti cél továbbra is a Balaton (21,4 százalék), a második helyen (7,9 százalék) Észak-Magyarország áll, míg Horvátország csak a harmadik helyet (5,7 százalék) foglalja el az idei főszezoni úti célok között. Horváth Gergely hangsúlyozta, örvendetes, hogy a megszerzett jövedelmeket belföldön költik el a magyarok. A külföldi utazások legnépszerűbb úti célja pedig Horvátország, Románia és Olaszország.

A 2013-as főszezonban a belföldi utazást tervező háztartások átlagosan mintegy 87 ezer forintot szánnak belföldi utazásra. A belföldi utazások átlagos hossza a tervek szerint 4,83 éjszaka lesz, s az utazások kétharmadában fizetős szálláshelyet terveznek igénybe venni.

A belföldi utazások leggyakrabban (60,5 százalék) említett fő motivációja az üdülés, pihenés, amit a rokonok, ismerősök meglátogatása (17,8 százalék), a gyógyfürdő-látogatás (9,3 százalék) és a wellness (7,6 százalék) követ. A két utóbbi motiváció szerepe nőtt 2012-hez képest.

Az idén 7 hosszú hétvége lesz a tavalyi 12-vel szemben, ezeket a tervek szerint több mint 12 százalék használja ki átlagosan 3,8 éjszakás utazásra, amelyeket közel 50 százalékban fizető-vendéglátó helyeken töltenek el, 76,7 százalékban belföldön.

A belföldi utazás előtti célzatos információgyűjtés leginkább a fiatal, 18-25 éves korosztályt jellemzi. A tájékozódásban az internetes forrásoknak van a legfontosabb szerepük (85,1 százalék), a második legfontosabb az ott járt személyektől kapott információ (77,6 százalék), a harmadik pedig maga a szállásadó, szolgáltató (62,7 százalék).

Az MT nyári kampányában a vízpartokra hívja fel a figyelmet, de nem kizárólag a strandolást szeretné népszerűsíteni, hiszen számtalan fesztivál, családi program közül választani lehet. Horváth Gergely hangsúlyozta, valamennyi turisztikai régióban sok fejlesztés történt az elmúlt években, mindenhol vannak attrakciók, amelyekért érdemes oda ellátogatni, arra buzdítják az utazókat, az idén is a hazai szálláshelyeket vegyék igénybe.

Oldalak

Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...
Fashion&Beauty
A különféle izgalmas ruhatrendek mellett idén természetesen a figyelemre méltó cipőkből sem lesz hiány.