Ferenc pápa tavaszi szentföldi látogatására készül

Bejelentette, hogy a reformokkal megbízott bíborosi tanács a februári, immáron harmadik vatikáni tanácskozásán konkrét javaslatokkal fog előállni. A szintén februári konzisztóriumon szó lesz a katolikus elváltaknak a szentségekben való részesüléséről. A pápa szerint az IOR vatikáni bank reformja jól halad. Ami a nők papi szolgálatát illeti, úgy fogalmazott hogy, a nőknek kell nagyobb értéket adni az egyházban, nem az egyházat megfosztani klerikális jellegétől.

Arra a kérdésre, hogy mit szól a vele szembeni marxista vádakhoz, Ferenc pápa azt válaszolta, ezek miatt nem sértődött meg, mivel számos marxistát ismert, aki jó ember volt, ettől függetlenül a marxista ideológia tévedés volt.

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy készül a tavaszi szentföldi látogatásra. Emlékeztetett arra, hogy elsőként VI. Pál éppen ötven évvel ezelőtt, 1964-ben látogatott Jeruzsálembe.

A Vatikán bejelentette, hogy Ferenc pápa nem csak pénzzel segíti karácsonykor a szegényeket. Konrad Krajevski érsek, pápai főalamizsnás azt a megbízatást kapta, hogy a római menhelyeken telefonkártyákat osszon szét, valamint előre felbélyegzett lapokat, hogy a rászorulók, ha akarják, kapcsolatba léphessenek családjaikkal, ismerőseikkel. Ezenkívül 4000 darab huszonnégy óráig érvényes menetjegyet is szétosztanak közöttük a római tömegközlekedésre.

Forrás: MTI

Oldalak

Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.