Csákberény - Egy bájos magyar falu, amelyről a New York Times is írt

A Fejér megyei Csákberény ugyan kis méretű, de egy újságcikknek köszönhetően nemzetközi ismeretségre is szert tett már ez a község. De nem csak ezért érdemes megismerkednünk ezzel a festői helyen lévő kis településsel.

Csákberény és a New York Times

Kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt jelent meg a New York Times-ban egy olyan cikk, amely pont Csákberénybe csábította az újság olvasóit. Nem megszokott dolog, hogy egy ilyen újságban pont hazánk kerüljön be elsődleges célpontként.

A kitüntető figyelmet a településen élő Catherine Dickens Gore-nak köszönheti a közösség, illetve az általa működtetett vendégháznak, ahova a New York Times újságírója is ellátogatott, és egyből beleszeretett a tájba és a vendégházba is.

A vendégház titka

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!

A vendégházat Catherine Dickens egyszerű présházakból hozta létre. A berendezése pedig bármelyik nevesebb üdülőhelyen is megállná a helyét. Ugyanis mindegyik ház el van látva wifivel, saját terasszal, sőt teljesen felszerelt konyha és kandalló is várja a pihenni vágyókat.

Ezen kívül pedig már egy teljes mértékben környezetbarát vendégházat is létrehozott a tulajdonosa, ugyanis az egyik ház napkollektorokkal is rendelkezik, így a vendégház energiaszükségletének 95 %-át tudják ezekkel az eszközökkel fedezni. Nem utolsó sorban pedig a képeket elnézve a nyaralás során valóban olyan hangulata lehet az embernek, mintha Anglia egyik hangulatos falujába csöppent volna.

Nem csak a külföldi vendégeknek

A New York Times-ban megjelent cikk ugyan érezhetően nem növelte a külföldi érdeklődök számát, de a vendégházban már több külföldi is megfordult, így például japán, spanyol vagy ír vendége is volt a hangulatos szállónak.

Az újságban megjelenő cikket azonban több külföldi oldal is átvette, így nem kizárt, hogy nőni fog a községbe ellátogató külföldiek száma. A település azonban fontosnak tartja, hogy a hazai vendégek számára is minél népszerűbb célponttá tegye a községet. Ezért igyekeznek saját rendezvényekkel is felhívni a figyelmet, például főzőversenyekkel vagy akár a rétes fesztivállal, amelyek egyre több vendéget vonzanak.

Fotók: pozitivnap.hu,4szoba.hu
Forrás:
www.pozitivnap.hu

Oldalak

Szólj hozzá Te is!