Utazás

Elbűvölően szép felvétel készült egy vulkán felett elhúzó meteorról

Miért zöldeskék árnyalatban ragyogott?

Érdekesség, hogy a képen látható meteorit zöldeskék árnyalatot öltött. Az idegen objektumok színét egyébként az összetételük határozza meg. Esetünkben a zöldes szín arra enged következtetni, hogy az égitest jelentős mennyiségű magnéziumot tartalmazott. Apró, de fontos adalék, hogy a felvétel keletkezésének időszakában két meteorrajt is detektáltak a szakemberek a régióban: az Eta Aquaridák már a hullásuk utolsó szakaszában jártak május 27-én - amikor a fotó született -, az Arietidák pedig éppen csak megérkeztek hozzánk. Song helyi idő szerint éjjel 11 körül készítette a fényképet, ebből pedig az a konklúzió szűrhető le, hogy a fotón valószínűleg az Eta Aquaridák egyik égitestje csodálható meg, az Arietidák meteorraj ugyanis ebben az időszakban kevésbé aktív. (Fontos ugynanakkor hozzátenni, hogy az Arteidák összességében véve az egyik legintenzívebb meteorraj: óránként akár 60 hullócsillaguk is elhúzhat az égbolton, de mivel általában napközben mutatnak aktivitást, így nagyon nehezen tudjuk szabad szemmel kiszúrni őket.)

Meteorhullások akkor szoktak kialakulni, amikor a Föld áthalad egy üstökös vagy aszteroida törmeléksávján. A légkörbe belépő apró darabkák megsemmisülnek, s ezáltal fényjelenséget hoznak létre.

Fotó: 123rf

Jeff Bezos a közösségi médiában tudatta a nyilvánossággal, hogy elszánta magát a merész lépésre.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Egészség
Nincs mese, a dohányosok testtömege általában valóban alacsonyabb, mint a nemdohányzóké. A kutatók megvizsgálták, van-e összefüggés.
Lifestyle
Húsvétkor a magyarok egyszerűen bolondulnak a kalácsért. Viszont vannak olyanok, amik nem a legjobb minőségűek. Van, amibe mi is belefutottunk.
Lifestyle
Egyre több az internetes bűnöző, akik ugye nem csak az OTP Bank nevében telefonálgatnak. Most egy nyugdíjast túlságosan is könnyű volt behúzni a csőbe.