Utazás

Már az oroszok is azt rebesgetik, hogy Putyin napjai meg vannak számlálva

Egy Oroszországban körözött emberjogi aktivista szerint Putyint az a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) távolíthatja el a pozíciójából, melynek a jelenlegi elnök volt az igazgatója a kilencvenes évek végén.

Búcsút inthet a hatalomnak?

Néhány nappal ezelőtt a Femcafe.hu is beszámolt róla: az ukrán hírszerzés saját Facebook-oldalán írt arról, hogy az orosz elit merényletet tervez Vlagyimir Putyin elnök ellen. A bejegyzésben részletekbe is bocsátkoznak: kitérnek rá, hogy az orosz gazdasági és politikai elit prominens szereplői szervezkednek Putyin háta mögött, s feltett szándékuk, hogy az ország első emberének félreállításával villámgyorsan véget vessenek a hosszú hetek óta húzódó háborúskodásnak, és rendezzék Oroszország és a Nyugat mostoha kapcsolatát.

Az ukrán hírszerzés az imént említett posztjában arról is szót ejtett, hogy Putyin likvidálása után a Szövetségi Biztonsági Szolgálatot (FSZB) vezető Alekszandr Bortnyikov lehet Oroszország új elnöke. Bortnyikov akkor lett kegyvesztett Putyin szemében, amikor kiderült, hogy a titkosszolgálat elégtelen információkat szállított Ukrajnáról a háború kezdetét megelőzően. A hírszerzés kitért arra is, hogy az állítólagos merénylők mérgezésben és megrendezett balesetben is gondolkodnak.

Mostanra már nemcsak az ukránok, de egyes orosz források is olyan információkat szivárogtatnak, melyek szerint puccs készül az Oroszországot értelmetlen és súlyos áldozatokkal járó háborúba hajszoló Vlagyimir Putyin ellen.

Fotó: 123rf

Lapozz, jönnek a részletek!

Oldalak

Utazás
Fashion&Beauty
Rihanna ismét elképesztő külsővel jelent meg: a barbadosi énekesnő nemrég a Fenty és a Puma közös eseményén tette tiszteletét, ahol mindenki megcsodálhatta vadonatúj frizuráját.
Fashion&Beauty
Szinte minden alkalomhoz passzol és feldobja a leghétköznapibb outfitet is.