Utazás

Júliustól jön az uniós igazolás, addig is ezek a legfontosabb tudnivalók turistaként

Már nyitnak az európai országok, de a vakcinaigazolvánnyal való utazás szabályai csak később lesznek egységesek. Összeszedtük, hogyan lehet a legnépszerűbb célországokba utazni.

Jön az uniós védettségi igazolás

Az Európai Parlament múlt heti döntése alapján júliustól mindenhol bevezetik az egységes uniós Covid-igazolványt, amit az összes tagállam elismer. A rendszer 12 hónapig lesz működésben. Az igazolvány egy QR-kódot tartalmaz, amelyet a tagállamok nemzeti hatóságai térítésmentesen állítanak majd ki digitális vagy papírformátumban. Azt tanúsítja, hogy birtokosát vagy beoltották a koronavírus ellen, vagy friss negatív teszteredménnyel rendelkezik, vagy már átesett koronavírus-fertőzésen.

Az oltásoknál az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinákat kötelezően el kell fogadniuk a tagországoknak, míg a nemzeti hatóságok által engedélyezett, illetve az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által veszélyhelyzetekre engedélyezett oltóanyagoknál – mint például a kínai Sinopharm, vagy az orosz Szputnyik V – az egyes tagállamok maguk dönthetik el, hogy elismerik-e azokat vagy sem.

A jogszabálycsomag értelmében az uniós Covid-igazolvánnyal rendelkezők határátlépését nem köthetik további korlátozásokhoz, például kötelező vagy önkéntes karanténhoz, illetve további tesztekhez a tagállamok. Ilyen korlátozásokat csak akkor léptethetnek életbe, ha azokat a népegészség védelme feltétlenül indokolja, és akkor is csak a szükséges, arányos mértékben, figyelembe véve a rendelkezésre álló tudományos tényeket, köztük az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) által közzétett járványügyi adatokat.

Az EU ezen kívül arra ösztönzi a tagállamokat, hogy gondoskodjanak széles körben és megfizethető áron elérhető tesztekről. Az Európai Parlament kérésére az Európai Bizottság a Covid-igazolványok kiállításához szükséges tesztek beszerzéséhez 100 millió eurót különít el a Szükséghelyzeti Támogatási Eszközön belül.

Az oltási programok országonkénti eltérő előrehaladottsága miatt azonban az egyes turisztikailag is népszerű célországok kiegészítő szabályokat is alkalmaznak, ezeket gyűjtötte össze a Forbes. Mivel a szabályok bármikor módosulhatnak, ezért mindig érdemes előre tájékozódni a Konzuli Szolgálat oldalán.

Lapozz a folytatásért!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...