Utazás

Egy UFO okozta az első űrhajós halálát? Nehezen lepleződött le az igazság a repülőgép-szerencsétlenséggel kapcsolatban

Jurij Alekszejevics Gagarin elsőként jutott el az űrbe, de a halálát a mai napig rejtély öleli körül. A körülményeket később az egyik kollégája tisztázta.

Összeesküvés-elméletek is napvilágot láttak, amikben nyilván voltak UFO-k is

Jurij Gagarin szovjet űrhajós az emberiség történetében először jutott el az űrbe a Vosztok–1 fedélzetén 1961. április 12-én. Ez a történelmi esemény nemcsak a hidegháborús űrversenyben jelentett jelentős előrelépést a Szovjetunió számára, hanem Gagarint is azonnal világhírűvé tette.

Az űrrepülés során azonban több technikai probléma is felmerült, amik fokozták az izgalmakat. Az utazás pontosan 108 percig tartott. A leszállás során Gagarin végül 7 ezer méter magasan katapultált a kapszulából és ejtőernyővel ereszkedett le a felszínre.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Mindezek ellenére Gagarin sikeresen visszatért a Földre, és hősként ünnepelték világszerte. Az utazása nemcsak az űrkutatás történetében jelentett mérföldkövet, hanem az emberi bátorság és a tudományos előrehaladás szimbólumává is vált. Gagarin nagyon jól tudta, hogy meghallhatott volna, de végül jóval misztikusabb körülmények között vesztette életét 56 évvel ezelőtt, pont ezen a napon. A galériánkban mindent megmutatunk neked!

Amerikai kutatók már kiszűrték azokat a helyeket, ahol a rejtélyes kilencedik bolygót kell keresni. Ez alaposan átírhatja azt, amit ma a Naprendszerről tudunk.

Leadfotó: Flickr – Illusztráció

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A városi környezetben sajnos már egyáltalán nem idegen, hogy megjelenik ez az állat.
Egészség
A hatósági vizsgálat calicivírust és Staphylococcus baktériumot is kimutatott az egyik beteg gyermeknél, aki nemrégiben - számos sorstársával együtt - ételmérgezés miatt került kórházba Budapesten.
Lifestyle
Már csak pár nap, és ismét reflektorfénybe kerülnek azok a nők, akik történetükkel, munkájukkal és példamutatásukkal másokat is inspirálnak: közeleg a Femcafe Inspiráló Nők Díjátadó Gála.
Sztárok
Az egykori színészházaspár hajdan a világot jelentő deszkákon és a magánéletben is emlékezetes párost alkotott, és bár már több mint 10 éve elváltak útjaik, egy ideig még szakításuk után is...
Egészség
Sokunk számára a vitaminok és étrend-kiegészítők egyet jelentenek az egészséggel és a biztonsággal, de nem árt tudni, hogy ezeknek a „természetes” készítményeknek is lehetnek váratlan mellékhatásaik...
Sztárok
Judd Nelson a nyolcvanas évek egyik legismertebb színészévé vált, aki nemcsak ikonikus filmszerepeivel, hanem mozgalmas magánéletével is a figyelem középpontjába került.