Utazás

4 nap a datolya és az olajfák országában - Ilyen Tunézia egy európai szemével

Életemben először jártam az észak-afrikai államban és megírtam, mit láttam.

Egy jó döntés mindennek az alapja

Úgy alakult, hogy az utóbbi években egyszer sem jutottam el nyaralni, csak néhány rövid strandolás erejéig hódoltam a forró évszak élvezeteinek. Mégsem öntött el felhőtlen boldogság, amikor megtudtam, hogy egy sajtóút keretében lehetőségem nyílik elutazni Tunéziába. Mivel a közelmúltban több terrortámadás is történt az észak-afrikai országban, féltem, nehogy éppen akkor forduljanak rosszra a dolgok, amikor én is ott vagyok. Végül azonban – egy profi újságíróhoz méltó módon – a bennem lakozó bátorság felülkerekedett az ijedtségen, és úgy határoztam, bevállalom. Nem is dönthettem volna jobban: nincs olyan ok, ami miatt száműzni kellene az országot a bakancslistánkról. A helyiek szeretettel fogadnak mindenkit, fontosak számukra a turisták és amit csak lehet, megtesznek a biztonságukért.

Több, mint idegenvezető

Aki hozzám hasonlóan életében először látogat el Afrikába, annak Tunézia lehet a tökéletes úti cél. A mediterrán tengerparton található köztársaság amellett, hogy 2,5 fél óra alatt elérhető a Tunisair járataival, rendkívül kellemes átmenetet képvisel: bár sokban eltér attól, amit Európában természetesnek veszünk, a kultúra, a konyha, a lakosság mentalitása és a táj mégsem különös annyira, hogy ne tudjunk azonosulni, beolvadni, élvezni. Erről egyébként az idegenvezetőnk, Nejib Abida győzött meg, ő volt a 4 napos ott tartózkodásunk szíve és lelke.

Egy kopasz, kedves mosolyú tunéziai úriembert képzeljetek el, aki történetesen magyarul üdvözölt minket a monasztiri reptéren. Ebben így, önmagában semmi különös nem lenne, abban azonban már igen, hogy később is az anyanyelvünkön folytatta mondókáját. Egyetemistaként ugyanis 7 évet töltött Budapesten, és bár azóta már régen visszaköltözött szülőhazájába, még mindig imádja a magyarokat. Nemcsak arra törekedett, hogy „eladja” nekünk az országát, mint egy portékát, hanem hogy egy intimebb, de ami még ennél is fontosabb, őszintébb szemszögből tudjuk szemlélni azt - ezért pedig nagyon hálás vagyok.

Van mit látni és átélni

Őszi szünet Tunéziában

Járatindulás: 2017. október 27. péntek – Budapest – Monasztir közvetlen járat – 8 nap, 7 éjszaka. Csomagajánlatokért látogass el a kartagotours.hu weboldalra!

Tunéziában bőven van mit látnia és átélnie annak, aki nyitott rá. Kezdjük mindjárt az orzság első és legfontosabb vonzerejével, a Földközi-tengerrel. Ha egy magyar család útnak indul, szinte biztos, hogy a nyaralás egy részét a parton akarja tölteni. Nekünk Yasmine Hammametben nyílt lehetőségünk megmártózni a habokban, és utólag kijelenthetem, hogy a legjobb helyet választottuk a fürdőzéshez. A víz itt kristálytiszta, a part puha és homokos, ráadásul alig 10 percnyi sétára volt a szállodánktól, a Diar Lemdinától (a Medina Hotel & Resorts lánc része). A létesítmény vendégeit egyébként külön szakasz várja napernyőkkel és napágyakkal, hogy még kényelmesebb legyen a pihenés és a strandolás. Bár a júniustól augusztusig tartó időszakot tartják a legmelegebbnek, a víz hőmérséklete még így, októberben is hibátlan, 23-24 fokos. Kései nyaraláshoz, esetleg az őszi „szökjünk el a hideg elől” típusú kiruccanáshoz pont ideális.

Lapozz, a cikk folytatódik a következő oldalon!

Fotók: Kiss Gréta/Femcafe

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...