Utazás

Megoldódhatott a titokzatos dobozok rejtélye, amiket Brazíliában mos partra a víz évek óta

A rejtélyes ládák egy majdnem 80 éve elsüllyedt roncshajóról származhatnak. Az is kiderült, hogy mik lehetnek a partra sodródott tárgyak.

A titokzatos dobozok rejtélye

Egy hónap alatt több mint 350 rejtélyes, ládaszerű tárgyat mosott partra a víz Brazília északkeleti részén. A 24.hu beszámolója alapján a leletek Serpige állam különböző strandjain kerültek elő, a helyi környezetvédelmi hatóság pedig egy forródrótot is létre hozott, amelyen keresztül bárki jelezheti, ha újabb „ládát” talál, a telefonok pedig folyamatosan érkeznek. Az elszíneződött, barna objektumokat, amelyek egyenként nagyjából 80 kilogrammot nyomnak, a helyiek titokzatos dobozoknak (caixas misteriosas) nevezik.

Természetesen a szakértők is nekiláttak a rejtély megoldásának. Luis Bezerra a Cearái Állami Egyetemen dolgozik mint tengerbiológus már 2019-ben talált egy ilyen „dobozt”. Elsőként az tűnt fel neki, hogy a ládán tengerimakkok élnek: ezek az állatok csak a nyílt vízben fordulnak elő. Mivel a példányok kifejlett állapotban voltak, feltételezhető volt, hogy már régóta utaztak.

Mostanra kollégáival együtt arra jutott, hogy a partra sodródó tárgyak valójában kaucsukbálák, amelyek egy 1944-ben, a brazil partoknál elsüllyedt német hajóról származnak. Ráadásul a dobozokon a Product of French Indochina (Francia-Indokína terméke) felirat olvasható, ami további megerősítést ad a bálák korát tekintve, a mai Laosz, Kambodzsa és Vietnam területén fekvő egykori francia gyarmat ugyanis csupán 1954-ig létezett.

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Utazás
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.