Utazás

Százéves, elsüllyedt roncs bukkant elő a Tisza-tóból: Horthy Miklós kormányzói hajója lehetett

Hihetetlen, már-már horrorfilmbe illő látvány a közel egy évszázados, elsüllyedt hajó roncsa, ahogyan kiemelkedik a Tisza-tó vizéből.

Újra feltűnt a Délibáb

Alacsonyabb téli vízszinten tartják a Tisza-tavat néhány napig, ennek köszönhetően kilátszik a közel százéves Délibáb nevű hajóroncs Kiskörén – adta hírül az I Love Tisza-tó portál, hozzátéve: hihetetlen, már-már horrorfilmbe illő látvány az, amikor a ködös, téli napon a tó alacsony vízállásának köszönhetően egy elsüllyedt hajóroncs emelkedik ki a vízből, ami egyesek szerint Horthy Miklós kormányzó hajója volt.

A 27 méter hosszú hajót 1934-ben építették a komáromi Skoda gyárban, majd kezdetben csehszlovák zászló alatt a Dunát, 1938-tól pedig a hazai vizeket járta, miután megvásárolta a Magyar Folyam és Tengerhajózási Rt. Ezután Megyer névre keresztelték át, később kapta a Délibáb nevet kapta. Munkája akadt bőven: a negyvenes évek elején jugoszláv aknákat szedett fel a Dunán, ezután a Tiszára hozták át, ahol 1944-ben szinte ugyanott süllyesztették el először, ahol most is pihen a Tisza-tó fenekén. Egy évvel később a Balatont, utána a ismét a Dunát járta. Útja végén magántulajdonba került a Tisza-tóra, ahol 1984-ben egy melléfogás miatt a tó szintjének változásakor elöntötte a víz és másodszor is elsüllyedt – írta meg korábban Szathmáry István, a Heol.hu munkatársa.

A magazin Facebook-csoportjában, a Tisza-tó fórumban egy felhasználó posztolta a hajóroncs friss képeit, valamint exkluzív fotókat is küldött a szerkesztőség számára.

Lapozd fel a galériánkat!

A Délibáb motoros sétahajó a Tiszán Szegednél, 1952-ben
Kattints a további képekért!

Történelmi szempontból jelentős helyszín a budapesti Centrál kávéház, amit legutóbb a koronavírus-járvány kezdetén zártak be, a kényszerszünet azonban hamarosan véget ér.

Leadfotó: Fortepan / Gresz Miklós

Oldalak

Utazás
Home&Design
Nincs ki gondozza szeretett növényeidet mialatt te elutazol? Akkor olvass tovább, tippjeinkkel kedvenc zöldjeid sem sínylik meg a távollétedet.
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.
Fashion&Beauty
Tavasszal mindannyian szeretünk olyan ruhadarabokba bújni, melyek stílusosak, de mégis képesek meleget nyújtani a változékony időjárás ellen. Ilyen alapdarabok a kardigánok is, melyek kényelmesek és...