Utazás

Szabad szemmel is megfigyelhető üstökös tűnik majd fel a tavaszi égbolton

Ígéretes tavaszi üstökös közeledik! Május elején szabad szemmel is látható lesz Magyarországról, majd kis távcsövekkel egész nyáron át megfigyelhető lesz.

Több millió éves úton van már túl

Az áprilisi napközelsége után májusban földközelbe kerülő C/2021 O3 (PANSTARRS) nevű üstökös az előrejelzések szerint május elején szabad szemmel is látható lesz, majd kis távcsövekkel egész nyáron át megfigyelhető lesz az északi égbolt csillagképei között – írta Tóth Imre, az Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) tudományos tanácsadója a csillagaszat.hu oldalon közzétett cikkében.

A csillagászati hírportálon olvasható beszámoló szerint az üstököst 2021. július 26-án fedezték fel a Pan-STARRS1 (Panoramic Survey Telescope and Rapid Response System) égboltfelmérési program 1,8 méteres Ritchey-Chrétien teleszkópjával, amely a Haleakala Obszervatóriumban működik (Maui, Hawaii-szigetek).

A NASA bolygókutató központjának (JPL) pályaadatai szerint az üstökös napközelsége után elhagyja a Naprendszert. A JPL pályaelemzése szerint az üstökös az Oort-felhő távoli vidékeiről érkezett és onnan több millió évig tartott az útja a Naprendszer belső térségei felé.

Az üstökös április 21-én lesz napközelben, amikor 47,9 millió kilométerre lesz központi csillagunktól. Az üstökös pályasíkja 56,76 fokos szöget zár be a földpálya síkjával. A NASA adatai szerint az üstökös május 8-án lesz földközelben, amikor mintegy 90 millió kilométerre lesz bolygónktól.

Hogyan és mikor lesz megfigyelhető? Lapozz a folytatásért!

Fotó: 123rf

Oldalak

Video Interjú Jakupcsek Gabriellával
Utazás
Sztárok
A herceg 8 év együttjárás után tette fel a nagy kérdést Katalinnak, de kiderült, hogy miért várakoztatta ennyi ideig szerelmét.
Lifestyle
Az Oroszlán fokozottan figyeljen oda az egészségére. Napi horoszkóp!
Sztárok
A Bad Boys univerzum gyakorlatilag neki köszönheti a legkultikusabb jelenetét, amikor Will Smith és Martin Lawrence rommá szívatja az ajtóban állva.