Utazás

Megfigyelés alatt: Te tudod, melyik országban van a világ legtöbb biztonsági kamerája?

Ezen a helyen minden lépésedet figyelemmel kísérik és rögzítik.

Itt repül a kis madár!

Egy közel 1,4 milliárd lakosú országban az ember arra számítana, hogy könnyű észrevétlennek, már-már láthatatlannak maradni, ez azonban nem minden esetben van így: Kínát illetően ugyanis elmondható, hogy az anonimitás teljes illúziója megszűnt, köszönhetően a rengeteg biztonsági kamerás hálózatnak, ami az egész országot átszövi. Kínában működik tehát a legtöbb megfigyelő kamera, a pontos számok pedig egészen megdöbbentők: ebben az országban található ugyanis a világ összes ilyen eszközének több mint a fele. Galériánkat átlapozva megtudhatod, mi az a szám, amivel az ország már évek óta megdönti az összes eddigi rekordot.

Kína közbiztonsága meglehetősen jónak számít, köszönhetően annak, hogy az állampolgárok ebben az országban szigorú szabályok szerint élik mindennapjaikat – ha pedig valaki mégis bűncselekményhez folyamodna, annak mindenképpen nyoma marad, az illető kilétére pedig igen hamar fény derül, köszönhetően a közel 416 millió kamerának.
Kattints a további képekért!

A bolygó háromszor akkora, mint a miénk és kétszer olyan idős.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Fashion&Beauty
Rihanna ismét elképesztő külsővel jelent meg: a barbadosi énekesnő nemrég a Fenty és a Puma közös eseményén tette tiszteletét, ahol mindenki megcsodálhatta vadonatúj frizuráját.
Fashion&Beauty
Szinte minden alkalomhoz passzol és feldobja a leghétköznapibb outfitet is.