Utazás

Szijjártó Péter bejelentette: újabb országba utazhatunk a magyar oltási igazolvánnyal

Bármilyen oltással elmehetünk a tengerpartra, karantén és tesztelési kötelezettség nélkül! A megállapodás még ezen a héten életbe fog lépni.

Kétoldalú megállapodás

Magyarország és Horvátország megállapodott arról, hogy kölcsönösen elfogadja az egymás által kiállított oltási igazolványokat, és mindazok, akik oltási igazolvánnyal rendelkeznek, szabadon közlekedhetnek a két ország között – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter azt mondta, már folynak a tárgyalások a szomszédos országokkal arról, hogy azok a magyar állampolgárok, akik már megkapták az oltást, szabadon utazhassanak.

Ma sikerült lezárni a tárgyalásokat Horvátországgal. Megállapodtunk arról, hogy kölcsönösen elfogadjuk az egymás által kiállított oltási igazolványokat, és mindazok, akik oltási igazolvánnyal rendelkeznek, szabadon közlekedhetnek a két ország között. Így azok a magyar állampolgárok, akik már megkapták az oltást, karantén és tesztelési kötelezettség nélkül utazhatnak Horvátországba” – hívta fel a figyelmet a külügyminiszter.

Hozzátette, hogy a technikai részletek a tárca konzuli szolgálatának honlapján lesznek megtalálhatók. „Az utolsó technikai részleteket egyeztetjük a horvát partnerekkel, és a megállapodás még ezen a héten életbe fog lépni. Onnantól kezdve magyar és horvát állampolgárok oltási igazolvánnyal, korlátozás nélkül utazhatnak a két ország között” – mondta Szijjártó Péter.

Leadfotó: instagram.com/peter_szijjarto

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...