Utazás

Rémálom az élete: bizarr szabályok, melyeket Kim Dzsongun feleségének be kell tartania

Nem volt beleszólása a házasságba

Észak-Korea előző vezére, Kim Dzsongun apja, Kim Dzsong Il 2008-ban agyvérzést kapott: vélhetően sejtette, hogy romló egészségügyi állapota miatt nincs sok ideje hátra, s tudta jól, hogy halála után fia veszi át az ország vezetését – éppen ezért arra kötelezte őt, hogy nősüljön meg. Természetesen Kim Dzsongun nem szerelemből kérte meg Ri Szoldzsu kezét, hanem azért, mert apja a nőt választotta neki feleségnek. A pár 2009-ben kelt egybe, Ri Szoldzsunak pedig nem volt túl sok választása, kénytelen volt igent mondani a vezérnek, akinek egy évvel később megszülte első közös gyermeküket.

Hosszabb időre eltűnik

A felsorolt szabályok között talán az egyik legértelmetlenebb, hogy Ri Szoldzsu teljesen el van rejtve az észak-koreai nép elől, amikor várandós – éppen ezért történhetett meg, hogy korábban több mint egy évre eltűnt. Persze a lakossággal erről semmit sem osztanak meg, így az észak-koreaiak gyakran hiszik azt ezekben az időszakokban, hogy Ri Szoldzsu-val valami rossz történt. Kim Dzsongun családi életéről nem sokat tudni, hivatalos források szerint a házaspárnak három gyereke van, akik még édesanyjuknál is jobban el vannak rejtve a nyilvánosság elől.

Fiút kell szülnie

Észak-Korea örökösödési törvénye szerint a hatalmat és az ország vezetését csupán férfi örökös veheti át. Ahogy fentebb is említettük, a diktátor családi életével kapcsolatban homályosak az információk, ám híresztelések szerint a párnak eddig csak lánygyermekei születtek – ez tehát azt jelenti, hogy Ri Szoldzsu addig nem nyugodhat meg, míg nem szül egy fiút Kim Dzsongunnak. 2010-ben az asszony hosszabb időre eltűnt: ekkor sokan vélték úgy, hogy a párnak fia született, ám erre semmilyen bizonyíték nem szolgál – sőt, vélhetően a vezér már bejelentette volna, ha meglenne az örököse.

60 évvel ezelőtt ez a két ország egy volt. Most megmutatjuk, mennyire másfelé kanyarodott az útjuk. A fotózás Észak-Koreában tilos, így az ottani képek titokban készültek.

Leadfotó: Inter Korean Press Corp/NurPhoto via Getty Images

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...