Utazás

Neked feltűnik a szexizmus a filmekben? Egész könnyű észrevenni

Képernyőn kívüli bajok

A nők iránti figyelem hiánya túlmutat a színésznőkön is. A 2010 óta kiadott filmes dalok zenei elemzése azt mutatta, hogy a nők következetesen kevesebb dalt énekelnek, mint a férfiak, pedig ez az elemzés csak a vezető női énekesekről beszélt. "Ha figyelembe vesszük a dal éneklésének tényleges részét, ez a tendencia még szomorúbb lesz" - mondták a kutatók. Ugyanakkor a tudósok egy a változás első lépéseit is látták, ugyanis a nőközpontú filmek aránya az elmúlt években nőtt.

Folyamatban a változás

"A rendszerünk legalább 30 filmet fedezett fel az elmúlt három évben, ahol a nők központi szerepet játszanak, már nem csak a posztereken, de a cselekményleírásokban is" - írják a tanulmányban. 2015 és 2017 között nők voltak a központi szereplők a kiadott hindu filmek 11,9% -ában. A 70-es években ez a szám közel alig érte el a 7% -ot is. Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy még bőven van hova fejlődni, de remélhetőleg már az egész világ elindult azon az úton, hogy ne legyenek ilyenfajta megkülönböztetések a két nem között. Addig pedig érdemes figyelni, hogy ezekből a jellemzőkből mennyit találhatunk meg a hazai és nemzetközi alkotásokban is.

Te hova mennél legszívesebben, ha bármit választhatnál? A legtöbben idén erre a tíz városra szavaztak.

Leadfotó:123rf.com

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...