Utazás

Húsvétkor szigorított ellenőrzés lesz a Balatonnál

A négynapos húsvéti hétvégén a szokásosnál jelentősebb vendégforgalomra számítanak a Balatonnál.

Megrohanhatják a Balatont húsvétkor

A négynapos húsvéti hétvégén nagy vendégforgalomra számítanak a Balatonnál, az önkormányzatok többsége a rendőrség és a helyi polgárőrség közreműködését kéri a járványügyi rendelkezések betartatására, közölte az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke az MTI-vel szerdán. Lombár Gábor elmondta, már eddig is nagyobb volt a vendégforgalom a tavasszal szokásosnál a Balatonnál, húsvétra pedig a nyári forgalomhoz hasonlóra számítanak.

"Nagy szeretettel várunk mindenkit, hiszen természetes, hogy aki csak teheti, az ország egyik legszebb részén szeretné tölteni a húsvétot, de kérjük, vegyék figyelembe, hogy a térségben is sok a fertőzött, a helyi egészségügyi ellátórendszer nagyon leterhelt, és a boltok, részben kinyitó büfék, lángososok sincsenek ilyenkor még felkészülve ekkora forgalomra" – fogalmazott. A szövetség elnöke kérte az üdülőrégióba látogatókat, hogy saját maguk és a térség lakossága érdekében is tartsák be szigorúan a járványügyi előírásokat, hiszen a pandémia legkritikusabb napjait éljük. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a hétvégén a gyógyszertárak ügyeleti rendszerben működnek a régióban, így nem lesz minden településen elérhető patika.

Fotó: 123rf

Lapozz, a második oldalon folytatjuk!

Oldalak

Utazás
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...
Sztárok
Varga Izabella a kezdetektől a megszűnésig, vagyis 1998-tól 2021-ig játszott a tévésorozatban.