Te hányba mernél bemenni? Ezek a világ legfélelmetesebb templomai

Mindegyik épülethez vér tapad.

Különös történetű templomok

A templomokról általában csupa jó dolog jut eszünkbe: leggyakrabban a béke és a hit helyszíneként definiáljuk Isten házát, ahová belépve megszáll minket a végtelen nyugalom és úgy érezzük, itt semmi rossz nem érhet minket, hiszen védve vagyunk. Sajnálatos módon azonban ez nem minden templomra igaz, ugyanis több szent épületet is szellemek kísértenek, akik nem hagynak egy csepp nyugalmat sem az odalátogatóknak. Galériánkban bemutatjuk a világ öt leghátborzongatóbb templomát, ahová az emberek alig mernek belépni, ugyanis mindegyikükben közös egy dolog: falaikhoz vér tapad.

Hidegrázós helyek

Szűz Mária-templom – Clophill, Egyesült Királyság Manapság ez a templom teljesen romokban áll, mivel 1848-ban egy új templomot építettek a közelében – azóta viszont rengeteg furcsa dolog történt itt. Többek között szerzetesek kísérteteit látták a romok között kóborolni, akik aztán rejtélyes módon eltűntek a levegőben, de a templomról azt is híresztelik, hogy régebben ördögimádók, és a fekete mágia szerelmeseinek helyszíne volt.
Kattints a további képekért!

Évek óta szolgáltatja a beszédtémát a különleges, egyben ijesztő vízesés: olyan, mintha valódi vér csurogna a jégből – cikkünkből most megtudhatod, mi áll a döbbenetes jelenség hátterében.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Sztárok
Ez a dal forradalmasította a 2000-es évek slágereit. Ez a fickó meg a nők álma lett.
Sztárok
Egy sorozat tette világhírűvé és gazdaggá, és az sem kizárt, súlyos beteggé is. Néhány éve egy gyógyíthatatlan betegséggel küzd, de voltak idők, amikor magát sanyargatta.
Sztárok
Véget ért a TV2 egyik lenézettebb műsora, mivel vasárnap este győztest avattak A Nagy Duettben. Az idei évad aranyérmese Brasch Bence és Lékai-Kiss Ramóna lett.
Lifestyle
A tavaszi időszak nem csak virágokat hoz – sokaknak vele együtt érkezik a fejfájás is. És bár kevesen gondolnák, néha nem a front, nem a stressz, hanem valami egészen más áll a háttérben.
Utazás
Eljutottunk arra a pontra, hogy vannak tartozások, és bírságok, amiket figyelmen kívül kell hagyni, és azt már elég sok autós tudja, hogy miért.
Home&Design
Az énekesnő stílusa már nemcsak a színpadon diktál divatot: otthona egyik eldugott szeglete most új lakberendezési trendet indított el – egyetlen különleges bútorral.