Nyaralásból rémálom: Vérfagyasztó bűncselekmények, amelyek turistahajókon történtek

Megölte feleségét, majd magával is végzett

A friss házaspárt, John Bannert és Darla Mellinger-Bannert vérbe fagyva találták 2015. április 2-án egy hajó fedélzetén a Puerto Rico-i San Juanban. A vizsgálat során kiderült, hogy John többször is halálos szúrást ejtett feleségén egy konyhakéssel, majd ugyanezzel a fegyverrel saját életet is kioltotta. Nem ez volt az első, hogy Banner bántotta feleségét: korábban a rendőrséget már kihívták a pár Ohio-i otthonába 2014 decemberében, öt hónappal azután, hogy visszatértek első nászútjukról, amit szintén egy hajó fedélzetén töltöttek. Ekkor John szintén egy késsel támadt Darlára, vallomásukban azonban tagadták, hogy a férfi bántalmazta volna a nőt. Elmondásuk alapján ugyanis baleset történt, amikor a férj megmutatta feleségének régi katonai tőrjét, aki aztán megbotlott a szőnyegbe és elesett – állításuk szerint ez okozta a Darla mellkasán lévő sebet. A magyarázat bár kételkedésre adott okot, a nyomozók ekkor még hittek Johnnak és mellette tanúzó feleségének, ezért nem tettek további lépéseket.

A bár csaposa megerőszakolt egy 14 éves lányt

Darla és Enoch egy luxushajóúton vettek részt Enoch születésnapja alkalmából 2009-ben, ahová magukkal vitték 14 éves lányukat, Taylort is. A kirándulás a Freedom hajó fedélzetén eleinte igen élvezetes volt mindenki számára, egy éjszaka azonban szörnyű dolog történt a fiatal lánnyal. Taylor ugyanis nem tudott aludni, ezért felment a hajó felső fedélzetére, hogy naplójába írjon. Ekkor a bár indonéz származású csaposa, Heri Krispiyanto az alkalmazottak részére fenntartott területre húzta a lányt, és megerőszakolta őt. Krispiyanto megtiltotta Taylornak, hogy bárkinek is elmondja mi történt köztük, majd útjára engedte a lányt, aki visszatért családjához, de ígéretéhez hűen semmit sem mondott anyjának és apjának az esetről. Mint a szexuális áldozatok nagyrésze, Taylor sem mert beszámolni arról, mit tettek vele, ezért vakációjuk zavartalanul folytatódott tovább, a depresszió és az őt ért trauma pedig csak három hónappal később vette rá a lányt arra, hogy vallomást tegyen a csapos ellen. Kezdetben Krispiyanto tagadta az őt ért vádakat, egy elbukott hazugságvizsgálat után azonban részben elismerte tettét, de azt állította, hogy Taylor beleegyezett a szexuális aktusba. Mivel a lány túl fiatal volt ahhoz, hogy beleegyezést tanúsítson, a férfit nemi erőszak miatt elítélték, és három évre börtönbe zárták.

Körülbelül 6 millió emberi maradvány díszíti az alagútrendszert.

Leadfotó, fotó: 123rf

Oldalak

Szólj hozzá Te is!