Három lenyűgöző görög rom

Szó szerint nyakunkon a nyár, a magyarok nagy része ilyenkor szívesen látogat el Görögországba. Többnyire a partot fedezik fel, ám a hűsítő tengertől nem árt néha elszakadni, hogy megismerjük a görögök egykori kultúráját. Lássuk a legdominánsabb történelmi helyszíneket!

Epidaurosz színháza és az elképesztő akusztika
A jellegzetes, félkör alakú építmény Kr. e. IV. században épült. A Khünortion-hegy oldalába vájt színházat harmincnégy üléssorával eredetileg is elég nagyra tervezték, amit a rómaiak később megtoldottak még huszoneggyel. A mészkőből készült üléseken külön helyet vájtak az ember lábának, hogy az minél komfortosabb legyen; az első sorban az előkelő vendégek részére háttámlákat is készítettek, ők pedig párnákat vittek magukkal a nagyobb kényelem érdekében.

A nézősorok előtti kör alakú színpadon az orkhesztrán állt az ókori tragédiák elmaradhatatlan eleme, a kórus, mögöttük játszottak a színészek az úgynevezett proszkénionon. A díszleteket az e mögött felépített szkénére helyezték.

Az előadásokat egyszerre akár tizennégyezer ember is élvezhette, az utolsó sor a színpadtól mintegy ötvenméternyire nyúlt ki. Ennek és a mikrofon alapvető hiányának ellenére a nézők minden szót tisztán hallottak, a kutatók szerint a lépcsőzetes elrendezés miatt. A sorokat ugyanis úgy alakították ki, hogy az alacsony frekvenciájú háttérzajokat visszaverik, míg az előadók magas frekvenciájú hangját nem.

Arra azóta sem jöttek rá, hogy ez tudatos munka vagy a szerencsés véletlen eredménye-e. Tény, hogy a színházat már az ókori görögök is nagy becsben tartották, és a későbbiekben gyakran próbálták lemásolni, több-kevesebb sikerrel. Ez a színház mindenesetre annyira bevált, hogy újra elkezdték használni, nyaranta itt rendezik meg az Epidauroszi Fesztivált, amelyre a világ minden tájáról érkeznek vendégek. Miért ne lehetnél te az egyik?


Delphoi: a tudatmódosító szereket alkalmazó jósda
Ha meglátogatod a delphoi-i romokat, nem csak szentélyeket, Apollón templomának maradványait, egy stadiont, illetve egy kisebb színházat nézhetsz meg, hanem a Világ Köldökét is. Hogy az egykor birodalmak sorsát befolyásoló jósdáról ne is beszéljünk.

A jósda központi alakja a Püthia volt: a források alapján egy negyven évnél idősebb ember, aki sötét szobában ült egy háromlábú székén, női ruhában, arcát takarta a félhomály és folyamatosan babérlevelet rágcsált. A babérlevél állítólag a látnoki tehetségét segítette, ahogy a jóslást megelőző rituálés fürdő és a felszínre gőzölgő, az „Apollón által megölt Püthón sárkány teteméből származó gázok” belégzése is. Később római tudósok rájöttek, hogy a gáz valószínűleg a földalatti metánból származik, s az amúgy is levegőtlen helységbe beáramolva, a jósnőt a maradék oxigéntől is megfosztva, eufórikus állapotba hozta.

Bármi is volt az oka, a jósda nagy népszerűségnek örvendett az ókorban. Nem csak az ország különböző pontjairól látogattak ide: többek között az egyiptomi fáraó, Amaszisz és római előkelőségek is jártak itt. Kezdetben az aktuális papnő évente egyszer, Apollón napján jósolt, később ezt rendszeresebbé tették, némi juttatás ellenében. Azonban a kapzsiság lett a rendszer veszte: mivel az Athén és Spárta közt dúló peloponnészoszi háború idején a fizetség fejében jósoltak hol az egyik, hol a másik félnek nyereséget, a jósda elvesztette hitelét. Később már annyit veszített befolyásából, hogy trák, majd római törzsek kezdték fosztogatni, s a város elszegényedett.

A mindenkori Püthiára jellemző volt a kétértelműség. Erre ékes példa a Kroiszosz királynak adott jóslat. A király azt szerette volna tudni, érdemes-e megtámadnia a perzsákat, vagy sem, s ezt a választ kapta: „Ha Kroiszosz átkel a Halüsz folyón, nagy birodalom dől meg!”. A király fellelkesült, átkelt a folyón – és szörnyű vereséget szenvedett. Mikor a jósnőt kérdőre vonta, a papnő rávilágított: arról nem volt szó, hogy melyik birodalom…

Oldalak

Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...