Utazás

Csodás épület, ám megannyi titkot rejt: 9 hihetetlen tény a Versailles-i kastélyól

Ezekről még biztosan nem hallottál.

A gazdagság és a hatalom szimbóluma

A Versailles-i kastély méltán híres fényűző szobáiról, extravagáns kertjéről, valamint a francia forradalomban játszott szerepéről. A gyönyörű palotát, amit eredetileg XIV. Lajos, a Napkirály számára építettek 1623-ban, évente több mint három millió turista látogatja meg. Leghíresebb helyiségei közé tartozik a Tükörgaléria, a királyi kápolna, vagyis a Chapelle Royale, valamint a Vénusz szalon. Az épületben természetesen megannyi felbecsülhetetlen értékű műalkotás is található, például az 1600-as években készült bútorok és szobrok, a szabadtér szerelmeseinek pedig a kert nyújt lenyűgöző látványt a számtalan növényfajjal és szökőkúttal. A kastély azonban nemcsak külsőleg különleges, de építésének körülményeit is számos rejtély övezi a Taj Mahalhoz hasonlóan – ezek pedig történelmileg igencsak jelentős anekdoták. Ilyen például az, hogy a Tükörgaléria tükreinek összes készítőjét állítólag megölték, csak mert túl jól végezték munkájukat. Rengeteg városi legenda szól még a palota megépítéséről, a ráfordított pénzösszegről és munkáról is, hiszen a bonyolult szerkezet felépítése nemcsak időigényes folyamat volt, de meglehetősen drága is. A kastély mára a gazdagság és a hatalom szimbólumává vált, a forradalom idején az embereket azonban taszította minden, amit a Versailles-i palota képviselt, ez pedig lázadáshoz vezetett.

Hányat hallottál már közülük?

Építése több száz milliárd dollárba került A szakértők úgy vélik, hogy a Versailles-i kastély felépítése körülbelül 200-300 milliárd dollárba került a mai pénzviszonyok szerint – ez szinte egy felfoghatatlan összeg még akkor is, ha a palota a legnevesebb francia királyok lakhelye volt. XVI. Lajos az épület teljes költségvetésének körülbelül egyharmadát csak a kert szökőkútjaira költötte, és körülbelül 35.000 munkásra volt szükség ahhoz, hogy a palota teljes pompájában felépüljön. A kastélyban összesen 700 szoba, 67 lépcsősor és 1200 kandalló található, mindez pedig 67.000 négyzetméteren terül el.
Kattints a további képekért!

A problémák jöttek-mentek, a tavasz azonban már akkor is csodálatos volt.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Harry és Károly hamarosan újra láthatják egymást, ha minden a herceg tervei szerint alakul majd.
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.