Utazás

Elkerülhetetlennek tűnik: nincs már messze az idő, amikor két Napja lesz a Földnek

"Csupán" 1,29 millió évet kell még rá várni, de minden pénzt megér majd a látvány, azt már most is leszögezhetjük.

Mindent felforgathat a vándorló csillag

Osztrák tudósok a Gaia űrteleszkóp segítségével készítették el az eddigi legrészletesebb 3D-térképet, mely a bolygónkhoz legközelebb eső csillagokat tartalmazza. A szóban forgó térkép derített rá fényt, hogy a csillagok egyike éppen Földünk felé tart, és megközelítőleg 1,2 millió év múlva éri majd el a Naprendszer külső peremét. A Hattyú nevű csillagképből származó Gliese 710 óránként 50 ezer kilométeres sebességgel közelít planétánk irányába, de mivel 60 fényévre van tőlünk, így beletelik majd egy "kis" időbe, míg ténylegesen ide is ér.

Ennél is érdekesebb, hogy a vándorló csillag gravitációja - a szakemberek számításai szerint - több csillag pályáját is módosíthatja majd, ami ütközéseket eredményezhet, és természetesen új égitestek kialakulásához is vezethet. A Gliese 710 akár 100 millió üstököst is eltéríthet a pályájáról, s ezek közül több ezer a Naprendszer belseje felé, sőt a Föld irányába is megindulhat.

Egyes becslések szerint a Föld is veszélybe kerülhet majd: akár olyan becsapódás is történhet, mint amilyenre a Kréta korszakban is sor került. Tudvalevő, hogy ez utóbbi esemény vezetett el a dinoszauruszok kipusztulásához is.
Kattints a további képekért!

A kutatók a Naprendszer születésének körülményeit vizsgálták, amikor egy, Földünk fejlődése szempontjából is izgalmas megfigyelést tettek.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Utazás
Sztárok
Végre kiderült, ki vihette haza 2024-ben a műsor 10 millió forintos fődíját.
Sztárok
Mesés ékszergyűjteményén keresztül Katalin hercegné rejtett, ám szívből jövő üzeneteket szokott küldeni, melyeknek mind nagyon fontos jelentésük van.
Sztárok
Mint kiderült, az akkor még csak hercegi rangot viselő Károly egy alkalommal őszintén vallott Dianával való házasságáról, méghozzá nem is akárkinek.