Utazás

Kegyetlen végzet a fellegekben: két repülőgép sorsa pecsételődött meg egyazon hétvégén

Egy kisgépnek nyoma veszett, egy másik pedig lezuhant.

Ez okozhatta a balesetet

Szombaton nyoma veszett egy kisrepülőgépnek, mely 22 emberrel a fedélzetén tűnt el a nepáli hegyekben. A nepáli kutató- és mentőcsapatok azóta felfedezték a Tara Air lezuhant járatának 20 utasának maradványait – közölték a repülőtéri hatóságok hétfőn a CNN-vel.

A közkedvelt turistaútvonalon közlekedő, Twin Otter típusú kéthajtóműves repülőgép Pokharából indult el a mintegy 15 percnyi úttal elérhető Jomsom hegyi város felé.
A nepáli hadsereg és a nepáli rendőrség által végzett kutatás hétfőn reggel is folytatódott, ugyan vasárnap este a fény hiánya és a zord időjárás meggátolta, hogy helikopterek repüljenek a járat utolsó ismert helyének területére. Binod B.K., a nepáli belügyminisztérium egyik tisztviselője szerint a hatóságok úgy vélik, hogy a balesetet a rossz időjárás okozta. A fedélzeten 19 utas és a 3 fős személyzet tartózkodott. A minisztérium szerint 2 német állampolgár, 4 indiai és 13 nepáli állampolgár volt a járaton utazó 22 ember között, 2 utas nemzetisége ismeretlen – közölte a CNN.

Eltűnt egy Horvátországból Németországba tartó Cessna 182 típusú kisrepülőgép is, négy emberrel fedélzetén - közölte a horvát belügyminisztérium vasárnap. A pilóta svájci, két utas német, egy pedig horvát állampolgár. A sportrepülőgép Splitből szállt fel a reggeli órákban. A horvát légiforgalmi irányító szolgálat radarjáról 11 óra 25 perckor tűnt el a Plitvicei tavaktól nem messze, Rakovica felett, 700 méter magasan. A repülőgép segélyhívást adott le, mielőtt eltűnt volna, írja az MTI.

"Fel vagyunk készülve a legrosszabbra"

Az eltűnés koordinátáiról a Polgári Védelmi Operatív Központ tájékoztatta a belügyminisztériumot és a Horvát Hegyi Mentőszolgálatot (HGSS). A rossz időjárási viszonyok miatt a keresőhelikopterek nem szállhattak fel, ezért drónokkal vizsgálják a területet.
Josip Granic, a HGSS vezetője a sajtónak úgy nyilatkozott: nincs konkrét helyszínük, egy szélesebb területen végzik a kutatást. A rossz időjárási viszonyok és a nehéz terep miatt csak lassan tudnak haladni. "Reméljük a legjobbakat, de fel vagyunk készülve a legrosszabbra" – mondta Granic.

Fotó: 123rf

Ne aggódj, ilyen szinte sosem fordul elő… vagy mégis?

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
A huszadik század egyik kiemelkedő, halála után is rendkívül népszerű magyar színésze volt Gózon Gyula, akinek szakmai sikerekben gazdag életét számos trauma árnyékolta be.
Sztárok
A Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában mostantól egy, a mesterséges intelligencia segítségével kreált műsorvezetőt láthatnak a nézők. Kudlik Júlia kemény bírálatot intézett Bíró...