Tudtad? Nem csak a mi Budapestünk az egyetlen – Három is van a világon belőle

Talán nem is gondoltad volna, de fővárosunk nem az egyetlen, ami a Budapest nevet viseli – a miénken kívül két másik is található, méghozzá az Amerikai Egyesült Államokban.

Budapest, te csodás!

A magyarországi Budapest az egyik legcsodálatosabb város a világon, amely párját ritkítja minden tekintetben: természeti adottságainak, építészeti remekműveinek és páratlan kincseinek hála nemcsak mi, magyarok vagyunk teljességgel oda érte, hanem a külföldiek is. Aki már járt itt, minden bizonnyal visszatér majd, akinek pedig még nem volt szerencséje hozzá, annak bakancslistáján szerepel fővárosunk. A név tekintetében azonban nem olyan egyedi, mint látnivalók szempontjából: két másik is létezik ugyanis a világon, az egyik a Missouri állambeli Ripley megyében, a másik pedig a Georgia állambeli Haralson megyében található. A mi Budapestünktől – ami a legnagyobb és legnépesebb város az országban – eltérően azonban utóbbi kettő közel sem számít nagyvárosnak. Galériánkat átlapozva további érdekességeket tudhatsz meg a magyar Budapest amerikai verzióiról.

Az 1880-as évek végére új bevándorlók érkeztek Georgiába, méghozzá magyarok, akiket állítólag Ralph L. Spencer, egy connecticuti úr hívott az államba. A terve az volt, hogy Haralson megye dombjaira szőlőültetvényeket telepítsen, ehhez pedig olyan emberekre volt szüksége, akik többé-kevésbé értenek is hozzá, és jártasak ezen a területen.
Kattints a további képekért!

Berlinben régóta őriznek egy nevezetes mellszobrot, melyről eddig úgy hitték, Leonardo da Vinci műve. A kutatók azonban alaposabban utánajárták az alkotás eredetének.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Egészség
Gondoltad volna, hogy van egy olyan ital, amely nem tartalmaz koffeint, mégis rendkívül frissítő hatással bír, ha reggelente fogyasztod? Nos, cikkünkből most megtudhatod, mely ital ad energialöketet...
Sztárok
A Buckingham-palota közleményéből kiderül, hogy III. Károly a rákkezelése miatt tartózkodott az egészségügyi intézményben, ahol végül rövid megfigyelésre szorult.
Sztárok
Katalin hercegné és Vilmos herceg kapcsolata talán mégsem olyan felhőtlen, mint ahogyan eddig gondoltuk? Mint kiderült, a trónörökös olykor heves érzelmek hatása alá kerül, olyankor pedig feleségén...
Sztárok
A közönség a Hunyadi minden egyes történelmi szereplőjéhez egy színész arcát társítja, de vajon hogyan nézhettek ki e valóban létezett személyek a középkorban? A választ a mesterséges intelligencia...
Sztárok
Március végén szexuális zaklatási vádak miatt állt bíróság elé a 76 éves Gérard Depardieu, aki a vádlottak padján egy meglepő, az ügyhöz azonban kevéssé kapcsolódó bejelentéssel borzolta a kedélyeket...
Utazás
Íme egy újabb izzasztó, ugyanakkor pokolian szórakoztató feladvány, mellyel tesztelheted a földrajztudásodat.