Utazás

Jártál már itt? Íme a Rózsadomb legromantikusabb helye, amit sokan nem ismernek

Gül Baba személye

Gül Babáról a muszlimok úgy tartják, hogy egy jólelkű dervis, vagyis egy Mohamedán szerzetes volt, aki rengeteg nemes cselekedettel szolgálta hazáját élete során. Bár a dervisek eredetileg vándorlásuk során koldulással tartották fenn magukat, Gül Baba állítólag mégsem így került Magyarországra: 1541-ben harcosként érkezett hazánkba a török seregekkel, és még ebben az évben el is hunyt, méghozzá Buda elfoglalásának ünnepén. A legenda szerint ugyanis ekkor megsebesült, és a dzsámivá alakított Nagyboldogasszony templomban halt meg, temetésén pedig maga a szultán, I. Szulejmán is részt vett.

A Gül Baba név magyarul a Rózsák Atyját jelenti, amit a szerzetes azért kapott, mert turbánját mindig egy szál rózsa díszítette, bárhová is ment. Gül Baba sírja fölé a harmadik budai pasa, Mehmed építtetett türbét, azaz olyan török sírboltot, aminek alaprajza egy szabályos nyolcszöget ábrázol. A síremléket végül 1914-ben nyilvánították műemlékké, amit ekkor fel is újítottak, az ásatások során pedig előkerült Gül Baba csontváza is, így szinte biztossá vált, hogy halála és temetésének körülményei nemcsak legendák voltak.

Cikkünk még nem ért véget, lapozz!

Oldalak

Utazás
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.