Utazás

Így panaszkodik a nyaraló magyar: A leghülyébb reklamációk a való életből

Elképesztő, mi mindenen háborognak a vakációzók.

Szeretjük Magyarországot

Noha ezeken az esős napokon nehéz is elhinni, hogy nyár van, ha tetszik, ha nem, jó, ha megbarátkozol vele: itt a vakációszezon! Noha egyre többen merészkednek külföldre, szerencsére jó sokan töltik a szabadságukat határainkon belül is. A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint a turizmus teljesítménye 2010 óta évről évre rekordokat dönt Magyarországon: 2018-ban például 6,6 millió belföldi vendég összesen 15,6 millió vendégéjszakát töltött el gyönyörű hazánkban. És ha már ennyi a turista, nem vitás, hogy ott bizony panasz is akad. Nem is kevés.

Gondok a szobával

Túl magas a kád a fürdőben, túl kicsi vagy régi a tévé, gyenge a net vagy éppen nem elég tiszta a szoba – ezek mind-mind teljesen hétköznapi vendégpanaszok, mint ahogyan már-már az is szokásosnak számít, hogy a pihenők a szobafelszereltséggel elégedetlenek. Mert vagy kevés a törölköző, vagy nincs hűtő, gyengén fúj a hajszárító, esetleg a matrac kényelmetlen. Tóth Adél, a Szállásvadász.hu online sales managere szerint sokan amellett sem mennek el szó nélkül, hogy vízköves a szaniter, sőt, van, aki a lyukas függöny miatt is panaszt tesz, vagy azért, mert az ablak előtt lógó textília nem harmonizál az ágytakaróval vagy -sállal, no és a paplan- és a párnahuzat sem ugyanolyan.

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Az internetes bűnözők meg tudják lovagolni a különböző csaláshullámokat, hogy be tudjanak húzni a csőbe. Még egy OTP-s bankleállásnál is fokozottan oda kell figyelnünk.
Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?