Utazás

Bravúros felfedezés: több ezer éves temetőre bukkantak Magyarországon

Állatcsontok is előkerültek

Cs. Andrási Réka szerint több alkalommal is megfigyelhették a kerevet, vagyis a deszkakoporsó nyomát, de cölöpszerkezetes sírok is dokumentálhatóak voltak, ami azt jelenti, hogy cölöpök tartottak valamilyen deszkafedelet, ez alatt pedig deszkakoporsóban lehetett az elhunyt. A kutatók úgy gondolják, hogy izgalmas adatokkal gazdagodott Baja népvándorláskori régészete.

A területen végzett megelőző feltárás során találtak rá a feltehetően szándékosan felhagyott szarmata telepre. A csekély leletanyag ellenére sok objektumot azonosítottak. A területen szürke, korongolt szarmata kerámiatöredékeket, egy kézzel formált kisméretű edénykét és egy terra sigillatát, vagyis római kori kerámiadarabot is találtak. Ezen kívül állatcsontok, zömében kérődző állatok koponyái és egyéb váztöredékei kerültek elő nagyobb számban. Pap Evelin régész-muzeológus szerint egy szemetesgödör alján lévő égett rétegben kérődző állatok állkapocstöredékeit, további égett vázcsonttöredékeit és kevés szarmata kori kerámiát találtak másodlagosan bedobott helyzetben.

Az elhagyott telepet később feltehetően agyagkitermelésre használták. Erre főként a sok esetben amorf alakú gödrök, a leletszegénység vagy a fémtárgyak teljes hiánya utalt. Az avar temető közelsége miatt nem zárható ki az sem, hogy a szarmata megtelepedést követően az avarok is tovább használták a területet agyagnyerő helyként, de ennek nincs kézzelfogható bizonyítéka, kimondottan avar korszakra keltezhető lelet a telep területén nem került elő. Az agyagkinyerő gödrökön kívül néhány méhkas alakú gödröt, épületnyomot és cölöplyukakat, (kerítő)árkokat is dokumentáltak. A feltáráson a bajai szakemberek munkáját a kalocsai múzeum régésze is segítette.

Fotó: 123rf

Ma már csak néhány, száz évnél idősebb édességüzlet van Magyarországon. Pedig ha ezek a cukrászdák mesélni tudnának! Megmutatjuk a legszebb cukikat, ahol egy falat mennyország mellé egy röpke időutazásra is befizetsz egyúttal.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...